Advertisement
Ismered a Tailwind Challenge útvonalait? Most vasárnap megválaszthatod, hogy milyen hosszú távot futnál a csapattal
M táv: 12,5 km, 600 m szint
L táv: 24 km, 1500 m szint
Találkozó: Fenyőgyöngye parkoló
8:15 - Gyülekező
8:30 - Indulás
Miről is szól ez a futás?
Szeretnénk kipróbálni és teret adni az igénynek, hogy legyen olyan terepes hétvégénk, amikor hosszabb távokat futunk. Ez a típusú közösségi futás kicsit más struktúrát igényel, mint ahogy általában mennek a futásaink.
Tehát, ezen a 12,5 és 24 kilométeres körön, nem lesz összevárás és nem lesz “záróbusz”, mindenki a saját navigációjáért és biztonságáért felel. Ezt másképp nem tudjuk kivitelezni, szóval most készüljetek kicsit komolyabban! Ehhez önállóságra és egymásra figyelésre van szükségünk tőletek. De tudjuk, hogy ezekben jók vagytok, ezért is mertük ezt elindítani, kipróbálni veletek.
Futás előtt kis csapatokba próbálunk osztani titeket, akikről tudjuk, hogy kb. azonos tempóban futtok. Ezek a kis csapatok fognak együtt futni végig, így mindenki a neki leginkább megfelelő tempóban tudja teljesíteni az edzést. Fontos, hogy mindenki töltse le az órájára az útvonalat, ha pedig nincs track az órán, akkor legalább valamilyen telefonos applikációban legyen meg (pl. ingyenes a HuKi app, vagy fizetős Természetjáró, AllTrails, OsmAnd+, Bergfex)
Csomagokat egymáshoz autókba fogjuk tudni bepakolni a futás elején.
Útvonal:
Tailwind Rapid Hydration Loop
12,5 km, 600 m szint
GPX: https://drive.google.com/file/d/1cURsh4Z1IpUAD0Ti5MRBjPRMQzVXi0DM/view?usp=drivesdk
Tailwind Challenge - Endurance Fuel Loop
24 km, 1500 m szint.
GPX: https://drive.google.com/file/d/1o2t-IcTp4buwLzpX-HORMQmwVC4mvtj-/view?usp=drive_link
FONTOS, hogy legyen nálad:
Megfelelő mennyiségű frissítés (CH+víz)
Izolációs fólia
Navigációs lehetőség
Időjárásnak megfelelő, réteges öltözet
Reméljük, hogy élvezni fogjátok ezeket a futásokat is.
Csatlakozz hozzánk a természetbe, egy jó hangulatú hétzáró terepfutásra, mielőtt az egész heted a betonrengetegben töltöd!
Az edzések INGYENESEK! A futáson mindenki saját felelősségre vesz részt!
KÖVESS BE A CSATORNÁINKON (Facebook, Strava, Instagram,)
Gyere és csatlakozz hozzánk Te is!
Vivi, Marci
Advertisement
Event venue
Fenyőgyöngye, Budapest, Hungary
Tickets