Advertisement
𝗘𝗴𝘆𝗲́𝘃𝗲𝘀 𝗜𝗻𝘁𝗲𝗴𝗿𝗮́𝗹 𝗙𝗹𝗼𝘄 𝗰𝘀𝗼𝗽𝗼𝗿𝘁 𝗛𝗮𝗷𝗻𝗶𝘃𝗮𝗹 𝗲́𝘀 𝗭𝘀𝘂𝘇𝘀𝗶𝘃𝗮𝗹
𝟮𝟬𝟮𝟲 𝗻𝗼𝘃𝗲𝗺𝗯𝗲𝗿𝗲́𝘁𝗼̋𝗹 𝟮𝟬𝟮𝟳 𝗷𝘂́𝗻𝗶𝘂𝘀𝗮́𝗶𝗴
𝟭𝟬 𝗮𝗹𝗸𝗮𝗹𝗺𝗮𝘀 𝘇𝗮́𝗿𝘁 𝗰𝘀𝗼𝗽𝗼𝗿𝘁
𝘒𝘢𝘱𝘤𝘴𝘰𝘭𝘢𝘵𝘳𝘦𝘯𝘥𝘦𝘻𝘦́𝘴 𝘣𝘦𝘭𝘶̈𝘭𝘳𝘰̋𝘭 𝘬𝘪𝘧𝘦𝘭𝘦́
Mi történik, ha nem előre meghatározott témákkal érkezünk egy csoportba, hanem abból indulunk ki, ami éppen ott és akkor megszületik?
Ez az Integrál Flow csoportok egyik alapgondolata.
Az itt és mosttal dolgozunk. Azzal, amit hoztok. Azzal, ami bennetek és közöttetek megjelenik. Egy érzéssel, egy mozdulattal, egy kapcsolódással, egy elakadással, egy felismeréssel – vagy akár valamivel, aminek még nincs neve.
Azt követjük, ami a csoportban természetesen megjelenik és élővé válik.
𝗢𝗞, 𝗲𝘇 𝗿𝗲𝗻𝗱𝗯𝗲𝗻, 𝗱𝗲 𝗮𝗸𝗸𝗼𝗿 𝗺𝗶𝗲́𝗿𝘁 𝘃𝗮𝗻 𝗮𝗹𝗰𝗶́𝗺𝗸𝗲́𝗻𝘁 𝗼𝘁𝘁, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗞𝗮𝗽𝗰𝘀𝗼𝗹𝗮𝘁𝗿𝗲𝗻𝗱𝗲𝘇𝗲́𝘀 𝗯𝗲𝗹𝘂̈𝗹𝗿𝗼̋𝗹 𝗸𝗶𝗳𝗲𝗹𝗲́?
Mert a csoportunk egyik finom fókusza a kapcsolódás.
Az, ahogyan önmagunkhoz kapcsolódunk. Ahogyan a különböző belső részeink együtt vagy éppen egymással konfliktusban vannak. És az is, ahogyan mindez megjelenik a másokkal való kapcsolatainkban. Mert ahogyan másokhoz kapcsolódunk, sokszor elválaszthatatlan attól, ami bennünk történik.
Amire most hívunk, az egy hosszabb, novembertől júniusig tartó önismereti folyamat.
𝗛𝗢𝗚𝗬𝗔𝗡 𝗗𝗢𝗟𝗚𝗢𝗭𝗨𝗡𝗞?
A csoportban az integrál pszichológia szemléletében verbális és nonverbális, testorientált, Bodyway és relaxációs gyakorlatokkal felváltva találkozhatsz. Megjelenhetnek állításos terek, használjuk a pszichodráma módszerét és van, amikor a testünkre, az érzéseinkre vagy egymásra figyelünk.
A 10 alkalmas zárt forma fontos része a folyamatnak. Ugyanazzal a csoporttal találkozunk újra és újra, így van idő arra, hogy kialakuljon a bizalom, mélyüljön a kapcsolódás, és az egyes alkalmak ne különálló élmények legyenek, hanem egymásra épülő önismereti folyamatot alkossanak.
Mi, 𝗛𝗮𝗷𝗻𝗶 𝗲́𝘀 𝗭𝘀𝘂𝘇𝘀𝗶, végig veletek leszünk ebben a folyamatban, és együtt tartjuk azt a stabil és biztonságos keretet, amelyben mindez kibontakozhat.
𝗜𝗗𝗢̋𝗣𝗢𝗡𝗧𝗢𝗞
november 29. vasárnap
december 13. vasárnap
január 23. szombat
február 13. szombat
március 7. vasárnap
április 4. vasárnap
április 25. vasárnap
május 9. vasárnap
május 22. szombat
június 5. szombat
𝗠𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝗮𝗹𝗸𝗮𝗹𝗼𝗺 𝟭𝟬:𝟬𝟬–𝟭𝟳:𝟬𝟬
𝗛𝗘𝗟𝗬𝗦𝗭𝗜́𝗡
1024 Budapest, Lövőház u. 24. V. emelet 5/2.
51-es kapucsengő
𝗥𝗘́𝗦𝗭𝗩𝗘́𝗧𝗘𝗟𝗜 𝗗𝗜́𝗝
25 000 Ft / alkalom
𝗝𝗘𝗟𝗘𝗡𝗧𝗞𝗘𝗭𝗘́𝗦
https://akapcsolattere.hu/jelentkezesi-urlap.php
Ha többet szeretnél tudni rólunk, kattints ide:
https://akapcsolattere.hu/
A részvételhez nem szükséges az Integrál Flow vagy más önismereti módszer előzetes ismerete, és külön felkészülésre sincs szükség.
𝗖𝘀𝗼𝗽𝗼𝗿𝘁𝘃𝗲𝘇𝗲𝘁𝗼̋𝗸:
Poczik Hajnalka és Papp Zsuzsi
𝟭𝟬 𝗮𝗹𝗸𝗮𝗹𝗼𝗺. 𝗘𝗴𝘆 𝘇𝗮́𝗿𝘁 𝗰𝘀𝗼𝗽𝗼𝗿𝘁. 𝗘́𝘀 𝗮𝘇, 𝗮𝗺𝗶𝘁 𝗲𝗴𝘆𝘂̈𝘁𝘁 𝗹𝗲́𝘁𝗿𝗲𝗵𝗼𝘇𝘂𝗻𝗸 𝗯𝗲𝗻𝗻𝗲.
Kísérünk benneteket egymás felé.
Advertisement
Event venue
Lövőház utca 24, Budapest 1024, Magyarország, Lövőház utca 24, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets