Advertisement
Október 12-én 16 órától Moldovai Katalin Elfogy a levegő című 2023-ben bemutatott alkotását vetítjük a DEENK közösségi terében, A Szigetben. Az esemény a DE-BTK Művészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának közös szervezése. A vetítés és az azt követő beszélgetés ingyenes a DE dolgozóinak és hallgatóinak. Helyfoglalás érkezési sorrendben, regisztráció nem szükséges.A filmről:
"Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában egyaránt szereplő Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának köszönhetően valósult meg." (forrás: Port.hu)
játékidő: 104 perc
Advertisement
Event venue
Egyetem tér 1, 4032, Egyetem tér 1, Debrecen 4032, Magyarország, Debrecen, Hungary
Tickets