Advertisement
November 22-én vasárnap 11 órától ismét „Csiribiri” – Halász Judit koncert!Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.
Legutoljára 2021 őszén jelent meg lemeze „A vitéz, a kalóz, meg a nagymama”, majd ezt követően 2022 őszén egy válogatás lemez „Miénk a világ” címmel.
Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.
A gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosoly-Rend lovagjának választották. A Vigszinház tagja, – a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. A magyar állam Jászai Mari – és Érdemes Művész –díjjal, a Magyar Köztársasági Tiszti Keresztjével, valamint Kossuth díjjal jutalmazta eddigi munkáját.
(4 éves kortól ajánlott, 60 perc szünet nélkül)
Belépő: 4500 Ft
Jegyvásárlás: https://vigyazomk.jegyx1.hu/esemeny/13596/-csiribiri–halasz-judit-koncert/2026-11-22-11-00
Advertisement
Event venue
Vigyázó Sándor Művelődési Központ, Pesti út 113.,Budapest, Hungary
Tickets