Takács Nikolas

Sun, 27 Dec, 2026 at 08:00 pm UTC+01:00

Müpa Budapest | Budapest

M\u00fcpa Budapest
Publisher/HostMüpa Budapest
Tak\u00e1cs Nikolas
Advertisement
Takács Nikolas
Takács Nikolas pályájának bármelyik pontját nézzük, a különleges zenei inspirációk és az önálló útkeresés legizgalmasabb kombinációit találjuk. 1986-ban Galántán született, zenészcsaládba, 10 évesen már megnyerte első tehetségkutatóját, amit aztán formális zenei képzés és önálló koncertek egész sora követett. Jazzt, soult és popot bátran vegyítő stílusa alapján bátran kijelenthető, hogy ő ma a könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb előadója. A Müpa színpadára ezúttal különleges, személyes hangvételű esttel tér vissza, amelyen ritkábban hallható kedvencei mellett jól ismert slágerei is új hangszerelésben csendülnek fel, de a műsorban helyet kapnak a 2025-ben megjelent Örök tisztelettel című album dalai, valamint jelenleg készülő, nemzetközi együttműködésekre épülő duettlemezének néhány darabja is.
A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai május 5-én 10 órától, Arany szintű tagok május 6-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok május 7-én 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára május 8-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
//
Uplands – Motherland – The World
At every stage in his career, Nikolas Takács has consistently delivered an exciting combination of unique musical inspiration and independent artistic exploration. Born into a musical family in Galanta (now Slovakia) in 1986, he won his first talent contest at the age of ten. This was followed by formal music training and a long succession of solo concerts. His style, which fearlessly blends jazz, soul and pop, firmly positions him as one of the most multifaceted performers in Hungarian popular music today. On this occasion, he is returning to the Müpa Budapest stage with a uniquely intimate concert. Alongside rarely heard favourites and well-known hits in fresh new arrangements, the programme includes songs from his 2025 album Örök tisztelettel (“With Eternal Respect”), as well as several tracks from his forthcoming duet album, a series of international collaborations.
///
A Müpa social media házirendje:
https://www.mupa.hu/kozossegi-mediafeluleteinkre-vonatkozo-szabalyok
https://www.mupa.hu/en/social-media-policies
Advertisement

Event Venue

Müpa Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

\u00c9v v\u00e9gi K\u00c1OSZ vol. 3 - S8 Underground Club
Mon, 28 Dec at 06:45 pm Év végi KÁOSZ vol. 3 - S8 Underground Club

S8 Underground Club

Charlie Kar\u00e1csony 2026
Mon, 28 Dec at 08:00 pm Charlie Karácsony 2026

Budapest Congress Center / Budapest Kongresszusi Központ

S\u00f6rgy\u00e1ri Capriccio
Wed, 30 Dec at 09:00 am Sörgyári Capriccio

Kőbánya Felső Resti Söröző

DEMJ\u00c9N 80 \u2013 NEKEM 8van
Wed, 30 Dec at 08:00 pm DEMJÉN 80 – NEKEM 8van

BudapestArena

Fikt\u00edv henn\u00e1s esem\u00e9ny technikai okokb\u00f3l
Thu, 31 Dec at 08:00 am Fiktív hennás esemény technikai okokból

Ferenc tér 4., Ferencváros, Hungary, 1094

Kpop Szilveszter 2026 - BOK CSARNOK
Thu, 31 Dec at 06:00 pm Kpop Szilveszter 2026 - BOK CSARNOK

BOK Csarnok (korábban SYMA Sport-és Rendezvényközpont)

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events