#StayHappening
Sat Nov 28 2026 at 10:00 am to 12:30 pm UTC+01:00

Szerzetesek, gyógyvizek, villák

  • Margit híd budai hídfőjénél, a parkban · Budapest
Korz\u00f3zz Vel\u00fcnk Publisher / Host Korzózz Velünk
Share
Szerzetesek, gy\u00f3gyvizek, vill\u00e1k
Advertisement
FELHÉVÍZ ÉS RÓZSADOMB 1000 ÉVE, GÜL BABA TÜRBÉJE LÁTOGATÁSÁVAL
A mai Margit-híd budai hídfőjének környéke az Árpád-kor hajnalától lakott: a szőlőskertek és vízimalmok hasznából a Nyulak-szigeti apácák és a johannita lovagok is bőségben éltek.
Később, a török hódoltság idején állandó helyőrség jelent meg, katonai tábort, lőportárat, és végre tisztességes fürdőket is építettek. Egyidejűleg, már Szulejmán szultánnal megérkeztek az első muszlim szerzetesek is, kik felhévízen több kolostort emeltek és a muszlim temetőt is működtették.
Ennek egyik legszebb példája Gül Baba türbéje, az Ottomán Birodalom Isztambultól legtávolabb eső ilyen jellegű építménye Európában. Sétánk során belülről is megtekintjük a frissen felújított, s immár több mint 450 éves épületet, benne a síremlékkel, majd a szomszédos, vadonatúj múzeumban boncolgatjuk tovább a török-kori szerzetesség szálait.
Egyet garantálhatunk: a séta végére néhány romantikus - ám korántsem igaz - mítosz és történelmi tévhit végleg megdől majd!
További részletek: https://www.korzozzvelunk.hu/szerzetesek-gyogyvizek-villak/
A sétára jelentjezni itt lehet: https://www.korzozzvelunk.hu/setanaptar/
Advertisement

Event venue

Margit híd budai hídfőjénél, a parkban, Germanus Gyula park, Germanus Gyula park, Budapest 1023, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets
Concerts, fests, parties, meetups — all the happenings, one place.

Discover more events by tag

Ask AI if this event suits you

Keep the plans coming

More events in Budapest

Budapest is happening.

See everything else that’s on — concerts, markets, comedy and more.