Advertisement
Eszter kedves, nem különösebben feltűnő lány, aki több osztálytársához hasonlóan szerelmes Csabába, a fiatal angoltanárba. Vagy azt hiszi. Aztán el kell búcsúzniuk egymástól – vagy azt hiszi. De mégis van mód a romantikus, titkos kapcsolatra – vagy azt hiszi…Látszat és valóság, valódi és ál-érzemek, virtuális és valódi világok fedik egymást ebben a sajátos szerelmi történetben, ami lassan fordul át valami másba, amit már nem tudnak kontrollálni a szereplők.
Schwechtje Mihály nagy sikerű, Remélem legközelebb sikerül meghalnod című filmje alapján készült színdarab, mely szándékaink szerint a fiatalok és a szülők számára is felvet kérdéseket és megbeszélni valókat – ha már a történetben a két generáció mintha nem is akarná érteni egymást.
Az Örökség Csoport kb. 60 perces előadása után igény esetén beszélgetés is lehetséges a témáról az alkotók és a közönség között.
Szereplők:
Eszter – Csögör Zsanett
Beni – Somos Gergő
Peti – Czombál András
Csaba – Darkó Dániel Zsombor
Adri – Simon Fruzsina/Simon Kimberli
Szintia– Simon Fruzsina/Simon Kimberli
Gabriella, Krisztina – Szigeti Anna
Róbert, István – Barbély Gábor
Az előadásban használt fotókat Fekete Alex készítette
Fény, hang, technika: Balogh Mihály
Színpadra írta és rendezte: Somos Ákos
Advertisement
Event venue
Várkörút 54, Székesfehérvár, Hungary, 8000, Várkörút 54, Székesfehérvár 8000, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary
Tickets
Discover more events by tag
Performances in SzekesfehervarTheatre in SzekesfehervarPerforming-arts in SzekesfehervarActing in Szekesfehervar