Advertisement
A Hegyvidék adventi vására széles portéka-kínálattal, családi programokkal, koncertekkel, helytörténeti sétákkal, adventi gyertyagyújtással, kézműves foglalkozásokkal és egy ingyenes körhintával várja a látogatókat november 27. és december 23. között.-------------------------------------------------------------------------
A Romano Drom a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője.
A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik ismeretében jól nyomon követhető: az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítik. A jó hangulat, a tánc és a különleges világzenei élmény garantált minden koncerten.
1999-es alapítása óta a zenekar bejárta a világot. Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oslóig. Turnéztak a Közel-Keleten, Távol-Keleten, a tengerentúlon, és Európa csaknem minden országában volt már fellépésük. Egyedi zenei világuk a legkeresettebb cigány kultúrát ápoló, világzenét játszó zenekarrá tette a Romano Dromot.
Tagok:
Kovács Antal-gitár - ének
Kovács A. Máté - gitár, vokál
Kovács Krisztián - percussion
Müller Máté - dobok
Wintwerber Csaba - basszusgitár
-------------------------------------------------------------------------
Programok november 27.-től december 23-ig:
2026. november 27. | péntek
🎶18:00 - 19:00 Bokros Band | koncert
2026. november 28. | szombat
🎭10:30 - 11:00 Majorka Színház: Karácsony a világ körül | gyerekprogram
🥳11:00 - 12:00 Vásár megnyitó és rajzpályázat eredményhirdetés: Kovács Gergő polgármester
🥁16:00 - 16:45 Belvárosi Betyárok | gyerekprogram
🎶18:00 - 19:00 Gájer Bálint | koncert
2026. november 29. | vasárnap
🎭10:30 - 11:15 Kalimpa Színház: Betlehem csodája | gyerekprogram
❄️14:00 - 16:00 Lángos Csillag túra | helytörténeti séta
🕯 16:00 - 16:30 Adventi műsor a gyertyagyújtás előtt
🕯 16:30 Adventi gyertyagyújtás
Istenhegyi Szent László Plébánia, Kocsis István plébános
🎶18:00 - 19:00 DuoCorde Guitar | koncert
2026. december 03. | csütörtök
👧15:00 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium felsőtagozatos diákjainak műsora
👧15.30 Fejlesztő Napközi Otthon fiataljainak előadása
🔥17:30 - 18:00 Tűzmadarak - FLOW WHITE - LED- és tűzshow
2026. december 04. | péntek
🎶18:00 - 19:00 Balance Wheel Group | koncert
2026. december 05. | szombat
🎭10:30 - 12:00 Batyu színház: Mikulás titkos segítője | gyerekprogram
🥁16:00 - 17:00 Kárász eszter és az Eszter-lánc mesezenekar | gyerekprogram
🎶18:00 - 19:00 Napfonat | koncert
2026. december 06. | vasárnap
🎭10:30 - 11:15 Sanyi, én és a gyerekek produkció: A hóember ajándéka - Az előadás után érkezik a Mikulás! | gyerekprogram
❄️14:00 - 16:00 Lángos csillag túra | helytörténeti séta
🕯 16:00 - 16:30 Adventi műsor a gyertyagyújtás előtt: Oriolus kamarakórus
🕯16:30 Adventi gyertyagyújtás
Svábhegyi Református Gyülekezet, Berta Zsolt lelkész
🎶18:00 - 19:00 Misztrál 18:00 - 19:00 | koncert
2026. december 08. | kedd
👧15:00 Orbánhegyi Óvodák Kék csoport műsora
👧15:30 Orbánhegyi Óvodák Tagóvodája Türkiz csoport műsora 👧16:00 Zugligeti Óvoda Kék csoport műsora
👧16:30 Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fúvósegyüttesének műsora
2026. december 10. | csütörtök
👧15:00 Gennaro Verolino Általános Iskola, készségfejlesztő Iskola és Gimnázium, valamint a Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény közös műsora- Hegyvidéki Dalolók
👧15.30 Táltos Csikó tagóvoda Sárga csoport műsora
👧16:00 Városmajori Óvodák Pipacs csoport műsora
👧16:30 Normafa Óvoda Maci csoport műsora
🔥17:30 - 18:00 Tűzmadarak - FLOW WHITE - LED- és tűzshow
2026. december 11. | péntek
🎶18:00 - 19:00 Pál Dénes | koncert
2026. december 12. | szombat
🎭10:30 - 11:15 Kámfor Bábszínház: Télkirály | gyerekprogram
🥁16:00 - 17:00 Aranyalma páros: Csillan csengő | gyerekprogram
🎶18:00 - 19:00 Adamik Emma koncert | koncert
2026. december 13. | vasárnap
🎭10:30 - 11:15 Batyu Színház: Ezüsterdő lakói | gyerekprogram
❄️14:00 - 16:00 Lángos Csillag túra
🕯16:00 -16:30 Adventi műsor
🕯16:30 Gyertyagyújtás
Hegyvidéki Evangélikus Gyülekezet
🎶18:00 - 19:00 Fehér Gábor & Figura Melinda (Cotton Club Singers) | koncert
2026. december 15. | kedd
👧15:00 Tamási Áron Iskola Gyermekkórusa
👧16:30 Németvölgyi Általános Iskola kórusa
2026. december 17. | csütörtök
👧15:00 - 17:00 Óvodai, iskolai csoportok műsora
🔥17:30 - 18:00 Tűzmadarak - FLOW WHITE - LED- és tűzshow
2026. december 18. | péntek
🎶18:00 - 19:00 Szironta együttes koncert | koncert
2026. december 19. | szombat
🎭10:30 - 11:15 Écsi Gyöngyi: Teremtésmese | gyerekprogram
🥁16:00 - 17:00 Kolompos együttes - Kis karácsony, nagy karácsony | gyerekprogram
🎶18:00 - 19:00 Romano Drom koncert | koncert
2026. december 20. | vasárnap
🎭10:30 - 11:15 Kabóca Bábszínház : Éneklő Betlehem | gyerekprogram
❄️14:00 - 16:00 Lángos csillag túra
🕯16:30 Gyertyagyújtás
Hegyvidéki Evangélikus Gyülekezet, Dr. Lányi Gábor lelkipásztor
🎶18:00 - 19:00 M. É. Z. koncert | koncert
2026. december 21. | hétfő
🥳17:00 - 20:00 Christmas playlist utcadiszkó (Bősze Ádám és Bősze Bálint)
2026. december 23. | szerda
🎶17:00 Közös éneklés | Agócs - Bódis Anikó
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Advertisement
Event venue
Böszörményi út 23-25., Budapest XII. kerület, Hungary, 1126, Böszörményi út 25, Budapest 1126, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Discover more events by tag
Concerts in BudapestMusic in BudapestChristmas in BudapestChristmas-markets-and-fairs in BudapestWorkshops in BudapestHeritage-walk in Budapest