Advertisement
Jonghje egy látszólag teljesen átlagos nő átlagos életét éli. Férj, munka, háztartás. Házimunka és házastársi kötelességek. Egy éjjel azonban álmodik valamit, ami miatt nem képes többé aludni. Hogy elűzze a bűntudatot, ami a gyomrába költözött, megtagadja a húsevést. Nem hord melltartót, szavai megritkulnak, csendjei összesűrűsödnek. Lerázza magáról a kötelezettségeket, és a nap felé fordul, mint a növények tavasszal. Környezete hiába igyekszik megmenteni, hiába könyörögnek neki, fenyegetik meg, vagy hagyják el, csak saját magukat taszítják válságba. Közben Jonghje szabadságvágya mindent lerombol maga körül, és a romokon virágba borul.Han Kang 2007-ben írta a Növényevőt, amellyel elnyerte a Man Booker-díjat, majd életművéért, első koreai női íróként 2024-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A regény 2017-ben jelent meg magyar fordításban, színpadon most láthatja először a magyar közönség. Feminista és ökotudatos, érzékien filozófiai és mélyen felkavaró történet egy nőről, aki szembefordul minden társadalmi elvárással, hogy megtalálja vagy éppen elveszítse önmagát.
Szereplők: Major Irma, Porogi Ádám, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Látványtervező: Molnár Anna
Zene: Szegvári Júlia
Videó: Song Jinuk
Konzulens: Jin Kyoung ae
Intimitáskoordinátor: Cuhorka Emese
A rendező munkatársa: Keresztes Kata
Fordította: Kim Bogook
Rendező: Csábi Anna
Bővebben az előadásról: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/novenyevo/
Az előadás az Eötvös10 Művelődési Ház Kamaratermében (1067 Budapest, Eötvös utca 10.) látható. Az előadást 17 éven felülieknek ajánljuk.
Az előadás létrejöttét támogatta: Pro Cultura Urbis Közalapítvány | Független Előadó-művészeti Alap | LTI Korea (Literature Translation Institute of Korea)
Fotó: Dömölky Dániel
Advertisement
Event venue
Eötvös10, Eötvös utca 10, Budapest 1067, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Discover more events by tag
Theatre in BudapestPerformances in BudapestLiterary-art in BudapestActing in BudapestArt in Budapest