Advertisement
A gitáros-énekes-dalszerző Barkóczi Noémi a 2010-es évek elején vált a hazai hálószobapop egyik képviselőjévé, majd a lo-fi világán túllépve egyre karakteresebb gitárjátékával, személyes hangvételű dalszövegeivel és kiforrott hangszerelésével a hazai színpadok és fesztiválok népszerű előadójává vált. A Müpában megrendezett koncertje végigvezet bennünket Barkóczi Noémi pályáján: a korai, egyszálgitáros dalok és a legújabb szerzemények mellett – válogatott vendégek közreműködésével – megszólal a megjelenésének 10. évfordulóját ünneplő Nem vagyok itt című lemez teljes anyaga is. A koncert így finoman egyensúlyoz a nosztalgia és a jelen között, egyszerre idézve meg a 2010-es évek éjszakai életét és a nyári fesztiválok melankolikus pillanatait.A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai május 5-én 10 órától, Arany szintű tagok május 6-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok május 7-én 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára május 8-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
//
After first emerging as a representative of Hungarian bedroom pop in the early 2010s, guitarist/singer/songwriter Noémi Barkóczi moved beyond the world of lo-fi to became a popular performer on stages and at festivals across the country with her increasingly distinctive guitar playing, heartfelt lyrics, and well-developed arrangements. Barkóczi’s concert at Müpa Budapest will take us on a journey through her career: in addition to her early songs accompanied by a solo guitar, and her latest compositions, we will hear – performed together with selected guest artists – the complete material from her album Nem vagyok itt (“I’m Not Here”) to mark the 10th anniversary of its release. Delicately balancing nostalgia with the present day, this concert will simultaneously evoke the nightlife of the 2010s and the melancholic moments of summer festivals.
///
A Müpa social media házirendje:
https://www.mupa.hu/kozossegi-mediafeluleteinkre-vonatkozo-szabalyok
https://www.mupa.hu/en/social-media-policies
Advertisement
Event Venue
Müpa Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






