Advertisement
A Balatonfüred Lions Club szeretettel hívja és várja egy fontos, sok családot érintő programra.ALZHEIMER -Aki úgy hal meg, hogy még él….
Dokumentumfilm-vetítés és interaktív szakmai beszélgetés
Időpontja: 2026. október 21. (szerda), 17:00 óra Balatonfüred Kossuth utca 3. Közösségi Ház
Az Alzheimer-kór és a demencia nem csupán az érintett ember életét változtatja meg, hanem az egész család számára komoly kihívást jelent.
Éppen ezért fontos, hogy beszéljünk róla – őszintén, közérthetően, ugyanakkor hiteles szakmai alapokon.
Az ALZHEIMER című, 62 perces dokumentumfilm öt év munkájával, több mint 40 szakember közreműködésével készült.
A film bemutatja a demenciával kapcsolatos jelenlegi ismereteket, a nyitott kérdéseket, a szakmai kihívásokat és a külföldi példákat is.
A filmvetítést követően körülbelül egyórás interaktív szakmai beszélgetésre kerül sor, amely során a résztvevők kérdéseket is feltehetnek.
A beszélgetés vendégei:
Kollár István, a film alkotója és a demencia témájának szakelőadója,
valamint
Dr. Menyhárt Miklós főorvos, geriáter szakorvos a demencia területének elismert hazai szaktekintélye, aki a francia mintára létrehozott Alzheimer Café hozzátartozói hálózat hazai meghonosításában is jelentős szerepet vállalt.
Célunk, hogy a téma megközelítése egyszerre legyen szakmailag hiteles, közérthető és emberi, és a résztvevők ne csak információt kapjanak, hanem olyan ismeretekkel és kapaszkodókkal térjenek haza, amelyek a mindennapokban is segítséget jelenthetnek.
A programra különösen várjuk a civil szervezetek képviselőit, tagjait, orvosokat, egészségügyi és szociális területen dolgozó szakembereket, az érintett családokat, valamint minden érdeklődőt, aki fontosnak tartja, hogy többet tudjon a demenciáról és az Alzheimer-kórról.
A program ingyenes, önkéntes adományát köszönettel fogadjuk.
Támogatásával Ön is hozzájárulhat a Balatonfüredi Lions Club jótékonysági munkájához és a rászorulók segítéséhez.
Tarts velünk, mert segíteni jó! 🙏❤️
Advertisement
Event venue
Közösségi Ház Balatonfüred Kossuth utca 3., Kossuth Lajos utca 3, Balatonfüred 8230, Magyarország, Veszprem, Hungary
Tickets