Advertisement
Dr. Szatmári Györgyi és Kardos Csongor OFM előadása„A húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, bár szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket.” Így kezdi Szent János evangélista az utolsó vacsora leírását (Jn 13,1). Assisi Szent Ferenc halála előtt ezt a fejezetet olvastatja fel az evangéliumból testvéreivel. „Hogy pedig megmutassa, mindenben hű követője Krisztusának, Istenének, ő is mindvégig szerette testvéreit és fiait, akiket kezdettől fogva szeretettel ölelt magához” – írja Celanói Tamás, Ferenc első életrajzának szerzője (CÉ2 216). Ő maga is megáldotta, megtörte és kiosztotta a kenyeret a testvéreknek.
Előadásunkban arra keressük a választ, hogy milyen párhuzamokat fedezhetünk fel Jézus Krisztus és Assisi Szent Ferenc „átmenete”, tranzitusa között. A Szó szimfóniája sorozat évek óta igyekszik bevezetni a hallgatóságot a ferences teológia és lelkiség világába. A mostani alkalom a tranzitus 800. évfordulója kapcsán Szent Ferenc halálának eseményét járja körül Dr. Szatmári Györgyi, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudományi Tanszékének vezetője és Kardos Csongor ferences testvér közös előadása során.
🗓️ Dátum és időpont: 2026. szeptember 28.
hétfő – 19:00 óra
📌 Cím: Pasaréti Közösségi Ház
1026 Budapest, Pasaréti út 102.
ℹ️ A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://pasaretikozossegihaz.hu/programok/hitelet/a-szo-szimfoniaja-hogy-atmenjen-e-vilagbol-az-atyahoz-jezus-es-szent-ferenc-husvetja
Az esemény a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szervezésében valósul meg.
Advertisement
Event venue
Pasaréti Közösségi Ház, Pasaréti út 102, Budapest 1026, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets