#StayHappening
Wed, 07 Apr, 2027 at 12:00 pm UTC+02:00

Xianmei Fang orgonakoncertje

  • Szent Mihály-székesegyház · Veszprem
Filharm\u00f3nia Magyarorsz\u00e1g Publisher / Host Filharmónia Magyarország
Share
Xianmei Fang orgonakoncertje
Advertisement
Keleti varázs
Xianmei Fang kínai származású orgonista, csembalista és zongorista, aki jelenleg a Salzburgi Mozarteumban tanul, ahol Hannfried Lucke professzor tanársegédje is egyben, és a 2026-os Orgonák éjszakáján már bizonyította, hogy érdemes odafigyelni rá.
Különös kontraszt, hogy Xianmei Fang olyan országból indult el az orgonaművészet felé, ahol maga a hangszer jóformán csak napjainkban terjedt el igazán: Kínában 1949 után gyakorlatilag minden orgonát megsemmisítettek, és negyven éven át egyetlen újat sem építettek. A fordulat csak 1989-ben, a Pekingi Koncertterem első hangszerével indult el, azóta viszont Kína valóságos „orgonaversenybe” kezdett – ma már közel hatvan hangszer szól az ország koncerttermeiben, köztük a sanghaji Keleti Művészeti Központ 88 regiszteres, öt manuálos óriása, amely jelenleg az ország legnagyobb orgonája. Ebben a fiatal, alig három évtizedes kínai orgonakultúrában nőtt fel az a generáció, amelyhez Xianmei Fang is tartozik. Ezen a koncerten ezt a különleges keleti viszonyt hozza el nekünk zenésztársával a templom falai közé.
ELŐADÓK:
Xianmei Fang - orgona
MŰSOR:
Felix Mendelssohn Bartholdy: Paulus - nyitány (orgona átirat)
Wolfgang Amadeus Mozart: F-dúr Andante, mechankus orgonára, K. 616
Johann Sebastian Bach: G-dúr prelúdium és fúga BWV. 541
Felix Mendelssohn Bartholdy: d-moll orgonaszonáta, op.65 No.6
Richard Wagner: A walkür - A walkürök lovaglása (orgona átirat)
Olivier Messiaen: Livre du Saint Sacrement - XVI. Prière après la communion
Charles-Marie Widor: 6. g-moll orgonaszimfónia, op.42 No.2 - Allegro
Bérletárak
11 900 Ft / 10 900 Ft / 9 900 Ft
Jegyárak
5 400 Ft / 4 900 Ft / 4 400 Ft
Jegyek november 28-tól válthatók!
Bérletek és jegyek válthatók a Hangvilla jegypénztárában (Veszprém, Brusznyai u. 2.; +36 88 889 180), valamint online a www.jegymester.hu oldalon.
A helyre szóló bérlethosszabbítás 2026. november 16. tart, új bérlet 2026. december 28-ig, az első hangversenyig váltható.
Aki november 16-ig megvásárolja bérletét, 50% kedvezménnyel válthat jegyet a december 27-i Ott Rezső: Karácsonyi válogatás című balatonfüredi koncertre.
A Filharmónia Magyarország bérletesei az ország bármely pontján az általunk szervezett és értékesített felnőtt hangversenyekre − bérletük felmutatásával − 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet! A kedvezmény bérletenként egy jegyre érvényesíthető, koncertenként.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, amelyben a Filharmónia Magyarország által szervezett klasszikus zenei programokról és az esetleges változásokról is tájékoztatjuk!
A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Advertisement

Event venue

Szent Mihály-székesegyház, Veszprém, Veszprem, Hungary

Tickets
Concerts, fests, parties, meetups — all the happenings, one place.

Discover more events by tag

Ask AI if this event suits you

Keep the plans coming

More events in Veszprem

Veszprem is happening.

See everything else that’s on — concerts, markets, comedy and more.