Advertisement
🌸Ez nem egy szokásos pilates tábor 🌸Nem arról szól, hogy bekerül a programba egy-két pilates óra, és ettől már „pilates tábor” lesz. Egy átgondolt és tudatosan felépített, 3 napos élményhétvégére várunk, ahol a mozgás, a pihenés, a természet, a wellness és a közösség együtt adja meg azt a feltöltődést, ami miatt igazán emlékezetes lesz.
Itt nemcsak részt veszel a programokon, hanem kapcsolódsz is. 🤍
A hétvége egyik legfontosabb célja, hogy akár egyedül, akár barátnőddel, lányoddal vagy ismerősöddel jössz, akár közösségre, netán énidőre vágysz - itt biztosan megtaláld a helyed! Gyere bátran! 💫 Úgy alakítjuk a programokat, hogy legyen lehetőség beszélgetni, kapcsolódni, közösségben lenni, de közben mindenki a saját tempójában vehessen részt a programokon. 🌸
✨ A három nap során lesz:
🧘♀️ 3 változatosan összeállított pilates óra - kezdőknek és haladóknak is
💧 1 AI-CHI óra - egy különleges, vízben végzett mozgásélményért
🌲 2 erdei túra - friss levegő és a környék szépségeinek felfedezése
🎶 1 Hangtálas relaxáció / hangfürdő - 1,5 óra mély lelassulás és feltöltődés
🎨 1 Kézműves foglalkozás - hogy teret adjunk a kreativitásnak, és kézzel fogható emléket is hazavigyünk
🎲 2 „Körvonal” est és társasjáték - mert beszélgetni, nevetni és játszani mindig jó
🍽️ 4 Közös bőséges étkezés - mert a legjobb beszélgetések sokszor az asztal körül születnek
🤍 Jó beszélgetések és közösségi élmények - hogy akkor is kapcsolódhass, ha egyedül érkezel
♨️ Wellness - medencék, szaunák, szeánszok gyönyörű környezetben
✨A program változatos és sokszínű, de ez a hétvége nem teljesítményről szól. Nem kell minden programon részt venned, és nem kell semmit „jól csinálnod”! Annyit veszel ki belőle, amennyire éppen szükséged van: mozgást, pihenést, csendet, beszélgetést, wellnessélményt vagy közös nevetéseket. 🌿
A programokat mi biztosítjuk, az élményt együtt teremtjük meg.
Hiszünk abban, hogy egy hétvége nem attól lesz igazán emlékezetes, hány program fér bele, hanem attól, hogy kikkel és hogyan éled meg.
Program röviden
1. nap – Megérkezés és ráhangolódás
Érkezés, szobák elfoglalása, játékos ismerkedős táborindító, pilates, vacsora, wellness és közösségi este.
2. nap – Mozgás, természet, alkotás és relaxáció
Reggeli pilates, közös reggeli, Sástó–Hanák Kolos túra, wellness és AI-CHI, kézműves foglalkozás, vacsora, hangfürdő, majd Körvonal est, társasjáték és közösségi program.
3. nap – Csendes lezárás és élmények összegzése
Reggeli közös séta, záró pilates, közös reggeli és zárókör.
Időpont: 2026. november 13–15.
Helyszín: 4* Lifestyle Hotel Mátra wellness hotel
Kinek ajánlom?
Neked, ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, mozogni, pihenni, wellnesezni, jókat beszélgetni, és egy olyan hétvégén részt venni, ahol nemcsak programok vannak, hanem valódi közösségi élmény is.
A létszám korlátozott, hogy a hétvége személyes, nyugodt és kapcsolódásra alkalmas maradjon.
💫 Részvételi díj, amely tartalmaz minden program és szolgáltatás díját és félpanziós étkezést:
❗10.14-ig - 114 000 Ft/fő
❗10.14 után 134 000Ft/fő
Elhelyezés 2 ágyas szobákban (1 ágyas lehetőség felárral)
💳 Fizetés 3 részletben.
Ha úgy érzed, hogy ez a hétvége most neked szól, szeretettel várunk!
A helyek száma korlátozott, ezért a részvétel jelentkezési sorrendben, az első részlet befizetésével válik véglegessé.
👉 Jelentkezés: https://forms.gle/kXh8CnG6ewR2yxaG8
📩 Kérdés esetén írj bátran messengeren vagy a [email protected] e-mailen.
Advertisement
Event venue
LIFESTYLE HOTEL MÁTRA, Lifestyle hotel Mátra, Gyöngyös 3233, Magyarország, P, Hungary
Tickets