Advertisement
Helyszín: Páty, Hagyományok Háza, Kossuth Lajos utca 36.Kedves vállalkozói közösség!
Szeretettel meghívunk benneteket a novemberi találkozónkra, amelyet a Művelődési Ház felajánlásából a Hagyományok Házában tartunk. Ezúton is köszönjük! :)
Reggelizzünk együtt "batyusan"!
A "batyus" reggeli egy nagyon jó közösségépítő és hangulatteremtő műfaj. A közösen elköltött falatok önmagában is megalapozzák a kellemes együttlétet, de mivel készülünk rá, sokkal inkább sajátunknak érezzük a programot.
A programon való részvétel INGYENES, de kérlek, amennyiben tudsz, hozz magaddal például valami házi vagy bolti sós-édes süteményt, rágcsát, gyümölcsöt, zöldséget. Olyat, amit egy szalvétáról könnyen lehet fogyasztani, mivel korlátozottak a lehetőségeink és mosogatási kedvünk/kapacitásunk a Hagyományok Házában. :)
A program(sorozat) célja, hogy
- megismerjük egymást. Kapcsolatokat építsünk emberileg, szakmailag,
- együttműködésekre teremtsünk lehetőségeket,
- lokális, személyes, élő közösséget alakítsunk ki. Olyat, amely megtart és inspirál.
- fejlődjünk, többek legyünk általa.
Sőt, szerintem arra is ráébredhetünk, hogy milyen értékesek vagyunk. Fejlődnek a kapcsolatteremtéshez szükséges kompetenciáink. Megtanuljuk magabiztosabban vállalni magunkat és azt, amivel foglalkozunk, és szerintem ami a legfontosabb, hogy a rohanó világban megállunk, hogy személyesen figyeljünk egymásra.
A program felépítése:
I. Vezetett beszélgetés
II. Kötetlen kapcsolódás
VEZETETT BESZÉLGETÉS
Arra gondoltam, hogy már azáltal ismerjük meg egymást vezetett beszélgetés kapcsán, hogy erről gondolkozunk közösen:
Hogyan építsünk olyan közösséget, amihez igazán jó tartozni?
Hogyan tegyük ezt a havi egy találkozót olyanná, amit semmiképp "nem szabad" kihagyni? :)
1. Milyen szakmai programokat szervezzünk? Tematikus napok témái (ilyen közösségi találkozón és akár olyan programok keretében, ami a nagytermet is megtölthetné)
Mire lenne igényed, milyen programon vennél részt szívesen?
Miről adnál elő szívesen/vezetnél le mini-workshopot/hoznál kóstolót, ami a vállalkozásodban releváns?
Miről írnál szívesen, ha összegyűjtenénk érdekes cikkeket magunktól, magunkról?
Miben lehet a közösség tagjainak hozzád fordulni (de nem adnál elő/írnál róla)?
2. Mi az, ami az emberi kapcsolódásokat fellendíthetné?
Konkrét közösségi programok és "elvontabb", ám mindent átható szellemiségbeli fogalmak, amik számotokra biztonságossá, örömtelivé, inspirálóvá tenné a közösséget.
A beszélgetést facilitálja: Dely-Mózessy Dorottya
Arra kérlek benneteket, hogy ha jössz:
1. Jelöld magadat az eseménynél, hogy jössz
2. Írj egy rövid bemutatkozást magadról az eseményhez, külön bejegyzésbe. Csak pár sort, de így felkészülhetünk, hogy kikkel fogunk találkozni. Ez más, mint egy adatbázis vagy a nyilvános csoport, kifejezetten azt segíti, hogy már előre hangolódni tudjunk arra, hogy kikkel találkozunk. Így kevesebb idő megy el körkérdésre.
3. Ha szeretnénk, az eseménynél írt bemutatkozókhoz lehetőségünk van kommenteket is írni, azzal is megalapozva, hogy majd miről beszélgettek személyesen. Ez még annyira sem kötelező, mint a bemutatkozás írása, de gyorsíthatja, előmelegítheti a beszélgetések kialakulását. :)
Köszönöm, ha együttműködtök ebben!
-------------
Ezen az űrlapon pedig már tölthetitek is az elérhetőségeiteket a közösségünk adatbázisához, de hogy ez mikorra lesz kész, nagyban múlik azon, hogy milyen gyorsan töltitek ki.
De ez FÜGGETLEN az eseményjelentkezéshez kért rövid bemutatkozásoktól.
https://forms.gle/ygE7Xaxw6T7U9mNX6
Várunk szeretettel benneteket!
Dorka, Edina
Advertisement
Event venue
Páty, Pest, Hungary, Páty, Pest, Hungary, Vac
Tickets