Advertisement
Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal- Jegyelővétel: Herbavit, Dituria I.emelet, vagy a 0917801703-as telefonszámon.Folytatódik az „Ady turné”
2026-ban Léván is láthatja a közönség a nagysikerű, lemezbemutatóval egybekötött koncertet. A CD megvásárolható majd a helyszínen, amit igény szerint az alkotók dedikálnak is a koncert után.
Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire. A szólistákat a színpadon a 45 tagú Dunamente szimfonikus zenekar kíséri, akik a Szlovák Nemzeti Színház operájának zenészei, dr.Cseh Tamás vezényletével. Egy igazi nemzetközi koprodukció, hiszen a zenészek szlovákok, magyarok, oroszok, ukránok, Horváth Loretta Győrből, Mórocz Virág, Tóth Károly és Szebellai Dániel pedig hazai tehetséges fiatal művészeink, a zeneszerző pedig Ady földije a Partiumból, a Margittai Pető Zoltán, aki sajnos már nem lehet közöttünk, ezért a koncerteket az ő tiszteletére és emlékére ajánjuk fel. Fontos szempont volt számunkra, hogy fiatal hazai tehetséges művészeket kérjünk fel, és nekik teremtsük meg a lehetőséget a bemutatkozásra egy ilyen nagylélegzetvételű produkcióban.
A koncert tisztelgés Ady Endre költészete előtt, ami ma is ugyanolyan aktuális, mint száz évvel ezelőtt. Ugyanúgy szeretünk, ugyanúgy gyűlölünk, szenvedünk és örülünk. Ady Endre költészetének egyik fő irányvonala az Istenkeresés, a hazatalálás kérdése. Végig vezet minket a születéstől, a szenvedélyek hullámzásain át, a szenvedéseken keresztül egészen a halálig.
És hogy jön ide a zene? A legegyszerűbb válasz erre, hogy a zene benne van, van, aki hallja, és van, aki nem. Ám, amint megszólal, mindenki érzi és érti. Mert Univerzális. Mint egy mondóka, egy mantra, amit nagyanyánk dúdolt elalvás előtt, ami megnyugtat, ami hazavezet. A koncert egy igazi lélekutazás, ami a születéstől, a katarzison át a csend felé vezet.
Advertisement
Event venue
Hotel Lev Levice, Československej armády 235/2, 934 01 Levice, Slovensko, Nitra, Slovakia
Tickets
Discover more events by tag
Concerts in NitraOrchestra in NitraPerformances in NitraMusic in NitraPoetry in NitraLive-music in Nitra