Advertisement
Ki beszél belőlem? Hogyan írjuk át az otthonról hozott sorskönyvi mintákat?Otthonról nem csupán nagymamáink receptjeit vagy szüleink szokásait hozzuk.
Mindaz, amiben felnövünk, észrevétlen beépülő programmá válik, azon keresztül kódoljuk környezetünket, a történéseket, önmagunkat.
Olyan sorskönyvi üzeneteket is hozunk magunkkal, mint a: „Légy jó!”, „Ne érezz!”, „Ne zavarj!”, „ Nem vagy fontos!” „Csak akkor vagy szerethető, ha teljesítesz.”
Aztán csodálkozunk, hogy a párunk egy ártatlan mondatra úgy reagál, mintha kihúzták volna alóla a talajt, mi pedig „csak” rendet akartunk… vagy „csak” megkérdeztük, mikor ér haza.
Ha a gyermekünk vagy akár egy kollégánk, ügyfelünk nem a mi elképzelésünk szerint működik belőlünk is egy pillanat alatt, varázsütésre életre kelnek olyan kifejezések, amit aztán gyakran megbánunk.
Ebben az előadásban azt nézzük meg, hogyan csúsznak be a korai mintáink a mindennapokba láthatatlan forgatókönyvként: miért válik a szeretetből kontroll, miért lesz a közelségből menekülés, miért tűnik úgy, mintha ugyanazt a vitát futnánk körbe-körbe, csak más díszlettel.
Hogyan adjuk tovább mindezt akaratlanul a gyerekeinknek – néha egyetlen félmondattal, egy sóhajjal, egy „na persze…”-vel.
Miért veszítjük el egymást a szerelemben és hogyan őrizhetnénk meg a vágyat, az intimitást az elköteleződést?
Mit tehetünk, hogy fontos kapcsolatainkban úgy képviseljük saját szükségleteinket, hogy közben maga a kapcsolat ne sérüljön?
Mert minden kapcsolatunkra tekinthetnénk úgy is, mint önálló entitásra, egy külön kis élőlényre.
Szeretnék egy könnyen érthető pszichológiai térképet átadni a felismeréshez (sorskönyv, hiedelmek, kötődési és stresszminták, sémák), hogy hogyan ismerjük fel, amikor nem a jelenben vagyunk, mert egy pillanat alatt megjelenik a bennünk lakó gyermek élménye és máris a berögzült program fut. Ugyanakkor szeretnék gyakorlatias lépéseket is átadni :
Hogyan állíthatjuk meg az önszabotázst még a „küldés” gomb előtt; és hogyan lehet a kapcsolatunk olyan gyakorlótér, ahol nem egymást győzzük le, hanem a régi mintáinkat;
Hogyan tudunk jóban, szeretetkertben lenni önmagunkkal és jól lenni egymással, akkor is, ha mások vagyunk;
Hogyan lehet átírni mintáinkat, szabaddá válni, hogy ne pusztán teremtmények legyünk, hanem teremtők is saját életünkben.
Mindezt humorral fűszerezve, közérthetően, hogy végre ne a programozott elménk irányítson, hanem megszülethessen az, aki legbelül mi vagyunk.
Jegyár: 4.000 Ft
Jegyek az Aba-Novák Agóra jegypénztárában és online itt válthatók:
https://www.eventim.hu/eventseries/dr-piczko-katalin-eloadasa-4245523
Advertisement
Event venue
Hild János tér 1., Szolnok, Hungary, 5000
Tickets
Discover more events by tag
Education in SzolnokPsychology in SzolnokMindfulness in SzolnokEmotional-intelligence in SzolnokMotivational in SzolnokPublic-speaking in Szolnok