Advertisement
A világsikerű Hegedűs a háztetőn már több generáció óta meghódítja a színpadokat és a nézők szívét. Történetünk Anatevkában, egy elképzelt, zsidók lakta faluban játszódik, a cári Oroszország területén. Ebben a perifériára szorult, zárt közösségben a hagyományok jelentik az összetartó erőt és a biztonságot. “Hiszen hagyományok nélkül olyan ingatagok lennénk, mint a hegedűs a háztetőn.” - így fogalmaz a darab elején történetünk főszereplője, Reb Tevje, a falu tejárusa, aki ekkor még nem sejti, hogy éppen a túlzott hagyománytisztelet fogja szülni a családjában a legnagyobb konfliktusokat. Hiszen a fiatalok gyakran nem úgy képzelik el a boldogságot, ahogyan azt a hagyományok diktálják - így vannak ezzel Tevje eladósorba került lányai is. A gondoskodó családfő a hagyományok tisztelete és a gyerekei iránti feltétlen szeretet között őrlődik, azonban hamarosan világossá válik számára, hogy a valódi veszélyt nem a hagyományok felrúgása jelenti…Csáki Benedek - rendező
"Fiatal alkotóként nap mint nap találkozom a világunkban jelen lévő progresszió és tradíció állandó, dinamikus harcával, mind művészi, mind világszemléleti szempontból. E két véglet közötti feszültséget a saját bőrömön is tapasztalom. Hiszem, hogy mind az életben, mind a művészetben hidakat kell alkotnunk, és a Hegedűs a háztetőn egy egyszerre szívet melengető és szorongató történet, mely felteszi a kérdést, hogy kellő empátiával és nyitottsággal, ez a két világ közeledhet-e? Hiszem, hogy a Soproni Petőfi Színházban ez a híd felépül."
Szövegkönyv: Joseph Stein
Zene: Jerry Bock
Dalszövegek: Sheldon Harnick
Fordította: G. Dénes György (Kossuth díjas) és Reményi Gyenes István
Sólem Aléchem novellái alapján, Arnold Perl különleges engedélyével.
A New York Stage előadásának producere Harold Prince volt.
Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa Jerome Robbins volt.
A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International (www.mtishows.eu) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) között létrejött megállapodás tette lehetővé.
FELNŐTT | KOMBINÁLT | REFLEKTOR | HORIZONT BÉRLETBEN
Korhatár: 10+
TEVJE, tejesember – Kiss Zoltán m.v. / Jámbor József m.v.
GOLDE, felesége – Szőcs Erika
CEJTEL, legidősebb lánya – Szupper Fanni / Ferenczy-Nagy Boglárka m.v.
HÓDEL, második lánya – Dienes Blanka
CHAVA, harmadik lánya – Beale Emma e.h.
BJELKE, negyedik lánya – Németh Kamilla m.v. / Kóczán Petra m.v.
SPRINCE, ötödik lánya – Csoltkó Dorka m.v. / Tamasits Zoé m.v.
MÓTEL, szabó – Marosszéki Tamás
PERCSIK, tanító – Labán Roland
FEGYKA, keresztény – Várhelyi Áron
MORDCHA, kocsmáros – Savanyu Gergely
LÁZÁR WOLF, öreg mészáros – Pintér Gábor
JENTE, közvetítő – Rudolf Teréz Lilla
RABBI – Major Zsolt
CSENDBIZTOS – Horváth Gábriel e.h.
AVRAM, könyvárus – Németh Máté Ernő m.v.
MENDEL, rabbi fia – Veress György Levente e.h.
FRUMA-SÁRA – Molnár Anikó / Simon Andrea
CEJTEL DÉDI – Horváth Enikő Sára
SANDEL, Mótel édesanyja – Süle Nóra
SZÁSA, orosz katona – Kiss Noró
NÁHUM, koldus – Szedenics Dominik m.v.
JÁSZL, kalapos – Horváth Kristóf m.v.
Katonák – Horváth Zoltán, Földesi Bendegúz János, Nagy-Máthé Ákos
Falusiak – Csillag-Szabó Kata, Csuka Csenge, Bogisich-Deli Júlia, Nagy Elizabet Aisa, Szele Julianna Lívia, Balogh Zoltán
Valamint – a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar
Egyéb munkatársak:
Díszlet – Darvay Botond
Jelmez – Baranyai Marcell
Zenei vezető / karmester – Kovács Adrián
Korrepetítor – Sárdy Barbara
Karmester – Kóczán Péter
Kórus vezető – Horváth Enikő Sára
Zongorista – Kuzsner Péter
Súgó – Szele Julianna Lívia
Ügyelő – Horváth Dávid
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező munkatársa – Ferenczy-Nagy Boglárka
Koreográfus - rendező – Csáki Benedek
Első felvonás: 1 óra 30 perc
Második felvonás: 75 perc
A VÁLTOTT SZEREPOSZTÁS ÍGY ALAKUL SZEPTEMBERBEN:
2026.09.26 szombat
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.09.27 vasárnap
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Ferenczy-Nagy Boglárka., Bjelke: Kóczán Petra, Spirnce: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Simon Andrea
2026.09.29. kedd
Tevje: Jámbor József, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Molnár Anikó
A VÁLTOTT SZEREPOSZTÁS ÍGY ALAKUL OKTÓBERBEN:
2026.10.01 csütörtök
Tevje: Jámbor József, Cejtel: Ferenczy-Nagy Boglárka, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.02 péntek
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Ferenczy-Nagy Boglárka, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Simon Andrea
2026.10.03 szombat
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprine: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.08 csütörtök
15:00 Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Simon Andrea
19.00 Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Kóczán Petra, Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Simon Andrea
2026.10.09. péntek
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.13. kedd
12.00 Tevje: Jámbor József, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprine: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Simon Andrea
17.00 Tevje: Jámbor József, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Simon Andrea
2026.10.14. szerda
12:00 Tevje: Jámbor József, Cejtel: Ferenczy- Nagy Boglárka, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Simon Andrea
17.00 Tevje: Jámbor József, Cejtel: Ferenczy- Nagy Boglárka, Bjelke: Németh Kamilla, Sprine: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.17. szombat
Tevje: Jámbor József, Cejtel: Ferenczy- Nagy Boglárka, Bjelke: Németh Kamilla, Sprine: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.18. vasárnap
Tevje: Jámbor József, Cejtel: Ferenczy- Nagy Boglárka, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.25 vasárnap
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.30 péntek
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Ferenczy- Nagy Boglárka, Bjelke: Kóczán Petra, Sprince: Csoltkó Dorka, Fruma Sára: Molnár Anikó
2026.10.31 szombat
Tevje: Kiss Zoltán, Cejtel: Szupper Fanni, Bjelke: Németh Kamilla, Sprince: Tamasits Zoé, Fruma Sára: Simon Andrea
Advertisement
Event venue
Petőfi tér, Sopron, Hungary, 9400
Tickets