Advertisement
Dokumentumfilm maraton az 1956-os forradalom 70. évfordulóján10:00 Fejezetek a szovjet megszállás történetéből – 2. rész – Lobogjatok zászlók! 1953-1963 (2016, 51’, r.: Buglya Sándor)
A Magyarország szovjet megszállásának négy évtizedéről szóló háromrészes ismeretterjesztő-sorozat második része az ’56-os forradalmat és megtorlást tárgyalja.
10:55 Afrikai fóka - Töredékek Gáli Józsefről (2017, 70’, r.: Tóth Péter Pál)
Az író, drámaíró, műfordító Gáli József Magyarországon zsidó volt, Auschwitzban keresztény, baloldali antikommunista, 56 után halálraítélt. A nyugati értelmiség tiltakozása folytán megmenekült, de élete végéig alig publikálhatott, darabjait betiltották. Nem alkudott meg a hatalommal, de nem csatlakozott semmilyen érdekszövetséghez sem. Ennek a kivételesen szabad szellemű embernek a kelleténél sokkal rövidebb életpályáját idézi fel a film.
12:00 Interludium (2014, 9’ r.: Alekszander Belenkij)
Két fiatal találkozása a történelem egy viharos pillanatában. Közjáték, a soha szűnni nem akaró öldöklésfolyam néhány átkötő perce.
12:10 Jelszó: fakanál (1999, 51’, r.: Kurucz Sándor)
"A politikai emigráns nem vándor, nem turista, nem gazdasági ügyeskedő" – így fogalmaz Vazul atya, aki '56-ban, az esztergomi ferences zárdát és kollégiumot engedély nélkül elhagyva került a Budai Várba, a forradalmi diákbizottságba. Géppisztollyal a nyakában gyóntatta, oldozta fel sebesült katonatársait. A nyolcgyermekes családból származó ferences rendi szerzetes 40 évnyi emigráció után, a **. század végén meséli el, miért is "szeretett volna hősi halott lenni".
13:10 Angyal István – Tűzoltó utca 1956 (1996, 90’, r.: Lugossy István)
Angyal István az egyik legaktívabb budapesti felkelőcsoport, a Tűzoltó utcaiak parancsnokaként is kommunista maradt, s harcát egy igazabb szocializmusért vívta. Történetéről felesége, valamint egykori harcostársai – Eörsi István és Mécs Imre – számolnak be. Visszaemlékezésüket fotók és sok más kordokumentum teszi hitelessé.
14:40 Az eltiport forradalom (2017, 51’, r.: Dárday István és Szalai Györgyi)
Egy történelmi nap analízise: 1957. május 1.
15:30 Eötvenhat– ELTE '56 (2005, 64’, r.: Nagy Ernő)
Az 1956-os forradalom a **. századi magyar történelem nagy pillanatai közé tartozik melyben az ELTE Bölcsészkar diákjai és oktatói meghatározó módon vettek részt. A film a Bölcsészkar 56-os történetét dolgozza fel. A megszólalók hitelesen rajzolják meg az egyetem szerepét a forradalom történelmi pillanataiban. A Kolhoz Kör tagjai és a Tiszta Szívvel című korabeli diáklap szerkesztői idézik fel az október 23-át megelőző pár év hangulatát, a korra jellemző egyirányú politikai diktátumokra nemet mondó oktatók és diákok gondolkodását. Megrajzolódik a forradalomban tragikusan mártírhalált halt dékán, I. Tóth Zoltán alakja is.
16:35 A vaddiófa árnyéka – Rácz Sándor arcképe I-II. (2005, 56’ és 46’, r.: Péterffy András)
A vaddiófa árnyéka című portréfilm főhőse – szakmája szerint – szerszámkészítő. Ez áll a névjegykártyáján is, persze mellesleg a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Ő Rácz Sándor, akit ’56-ban a munkástanácsok elnökének választottak. Rácz Sándor az 1956-os forradalom utáni megtorlás során életfogytiglani börtönbüntetést kapott, végül az 1963-as amnesztiával szabadult.
A film az ’56-os forradalom és főként a munkástanácsok utóvédharcának napjait és a megtorlás, a börtönévek időszakát idézi fel. Rácz Sándor az amnesztia után is aktív volt, a magyar ellenzék egyik emblematikus alakja lett.
18:20 Varjúröptetés - 1956 Bukarestben (2006, 52’, r.: Fischer István)
Kevéssé ismert, hogy a magyar forradalom Románia számára is sorsfordulót jelentett. Nemcsak erdélyi, de bukaresti diákok is százszámra kerültek börtönbe a forradalom iránti rokonszenvük, szolidaritásuk miatt. A film a magyar forradalom jelentős, eddig alig említett romániai kihatásával ismertet meg.
19:30 Kegyelem (2002, 18’, r.: Kinyó F. Tamás)
Az 1956-os forradalomban való részvételükért bebörtönzött és halálra ítélt fiatal rabok hozzátartozói kegyelmi kérvénnyel fordultak a Minisztertanács elnökéhez, illetve a belügyminiszterhez. A filmben a kegyelmi kérvényekből, illetve az elutasító válaszokból hallunk részleteket, valamint az ítéletek végrehajtásának körülményeivel ismerkedhetünk meg.
20:00 A misszió (1999, 106’, r.: Ember Judit)
Nagy Imre miniszterelnök a forradalom után négy és fél hónapot töltött háziőrizetben a Snagovi tó partján Romániában, 1956. november végétől 1957•áprilisáig. Nem érintkezhetett a külvilággal, csupán felesége és a "missziót" teljesítő román őrzők voltak vele. A dokumentumfilmben a "missziósok" 1999-ben emlékeznek vissza 1956 végére, 1957 elejére és mesélnek Nagy Imréről.
Advertisement
Event venue
Semmelweis u. 4., Budapest, Hungary, 1052
Tickets