Advertisement
'A legjobb meditáció, bármilyen buddhista meditáció, arról szól, hogyan változtassuk meg az automatikus szokásainkat úgy, hogy szívből jövő reagálások legyenek. A behavioristák azt mondták, hogy a szabadság az illúzió, a szokás a valóság. Én meg arra jöttem rá, hogy minden szokás illúzió és a valóság a szabadság. És a te dolgod az, hogy ébredj fel az illúzióból, hogy ne a szokásaid determinálják az életedet. A szokás az olyan, mint egy vírus a számítógépeden. Csak zavarja, nehezebbé teszi a működését. Egy szokásnak semmi értelme, nem segíti azt, akinek a szokása. Csak félrevezeti. Az ismétlések rabjának lenni egy nagyon szűk tudatállapot.'A maximum 12 fős csoporton a szokásainkról beszélgetünk, de nem csak elvont
módon, hanem egyrészt személyes történeteink megosztásával, másrészt úgy is, hogy ha kell, felhozzuk, ami köztünk, ott, a csoportban történik. Ez nem terápia, hanem etika - azaz, hogy hogy bánunk egymással -, politika, és kommunikáció. A csoport végére együtt talán okosabbak leszünk, megpróbáljuk megérteni egymást, önmagunkat, és hogy mit kezdhetünk ‘nem kívánt’ szokásainkkal.
A szövegélmény-csoporthoz előzetesen megkapod Feldmár András és Krámli
András teljes beszélgetését a témában – ami a csoporton kívül sehol máshol nem
elérhető – illetve Blaise Pascal: Gondolatok c. művet, valamint a jelentkezőknek küldünk egy paraktikus gyakorlatot a csoportra ráhangolódásképpen.
A három órás csoport tematikáját saját bizonyosságainkon és bizonytalanságaink megosztásán túl a résztvevők élményei és vágyai alakítják. Egyrészt személyes történetek megosztásával, másrészt úgy is, hogy ha kell, felhozzuk, ami köztünk, ott, a csoportban történik. Ez nem terápia, hanem etika - azaz, hogy hogy bánunk egymással -, politika, és kommunikáció.
IDŐPONT: 2025. február 13. csütörtök, 18:00-21:00 (15 perc szünettel)
HELYSZÍN: HELYSZÍN: Feldmár Intézet ( 1085 Budapest, Rigó utca 6–8, I. emelet 6., kapucsengő 7.)
Maximális résztvevői létszám: 12-14 FŐ
VEZETIK:
Huszár Annamária
és
Krámli András
https://www.kramliandras.hu
Részletek, jelentkezés ITT:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeytTO3375Ao5e81O3KWdgRJzB4stdUE19FiT6FrwMCS14stg/viewform
Advertisement
Event venue
Feldmár Intézet, Rigó utca 6, Budapest 1084, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Discover more events by tag
Mindfulness in BudapestMeditation in BudapestWorkshops in BudapestPsychology in BudapestEducation in BudapestEmotional-intelligence in Budapest