Advertisement
A rabbi és a pásztorokKlezmer, beszélgetés és találkozás egy különleges estén Békéscsabán.
Egy este, amelyen a zene hozza közelebb egymáshoz az embereket.
A programot klezmerkoncert nyitja: a zsidó zenei hagyomány örömteli, lendületes és közösségépítő erejét szeretnénk megmutatni a közönségnek. A klezmer egyszerre őriz hagyományt és teremt közvetlen, felszabadult kapcsolatot a hallgatókkal – ezért úgy gondoljuk, hogy kiváló kiindulópont egy közös estéhez.
A koncertet követően Fináli Gábor budapesti rabbi beszélget a békéscsabai keresztény felekezetek vallási vezetőivel és képviselőivel. A beszélgetés során szó esik többek között a vallásos mindennapokról, az identitásról, az ünnepekről, a hagyományokról, az élet fontos fordulópontjairól, valamint arról is, hogyan lehet a hagyományt a mai világban megélni.
A beszélgetés nem előadás: a közönség is kérdezhet, hozzászólhat, bekapcsolódhat. Célunk egy nyitott, közvetlen és őszinte találkozás, ahol lehetőség nyílik egymás vallási hagyományainak jobb megismerésére, a közös értékek felfedezésére és az előítéletek oldására.
Különleges jelentőséget ad az alkalomnak, hogy Békéscsabán a holokauszt óta nincs helyben élő rabbi. Ez az este ezért lehetőséget teremt arra, hogy a város közönsége személyesen találkozzon egy rabbival, kérdezzen, beszélgessen, és közelebb kerüljön a zsidó vallási és kulturális hagyományhoz.
Az est végén flódnival, hagyományos zsidó süteményekkel és kóser borkóstolóval várjuk a résztvevőket, hogy a koncert és a beszélgetés után kötetlenül is folytatódhasson a találkozás.
Zene. Hagyomány. Párbeszéd. Találkozás.
Időpont: 2026.10.20. (kedd) 18.00
Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ
(5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.)
A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Advertisement
Event venue
Csabagyöngye Kulturális Központ, Széchenyi utca 4, Békéscsaba 5600, Magyarország, Salonta, Romania
Tickets