Advertisement
Népzenei gyökerű kompozíciók a Hagyományok HázábanA komponista, népzenész és kultúraszervező Kelemen László – szimfonikus zenekart, kórust, népi együttest és szólistát is színpadra léptető – darabja azt a tendenciát hivatott ellensúlyozni, hogy az utóbbi évtizedek hazai zeneszerzésében háttérbe szorultak a folklorisztikus alapú törekvések. Piros, fekete (Te Deum) című művében csakúgy megjelenik zeneszerzői képessége és folklorista tapasztalata, mint a kolozsvári és budapesti táncházas múltja. A cím megfordítása Kányádi Sándor közismert verséhez képest (Fekete-piros) nem véletlen: a kolozsvári Posta téren táncoló székieket még a szerző is látta a hetvenes évek végén, viszont a megírt mű két tétele az élet és a halál két végpontját idézi.
Vissza a forrásokhoz! Kodály és Bartók közismert alkotásaihoz társítva Pál István Szalonna és Bandája ilyen melódiákat is fölelevenít a koncerten.
Műsoron:
Kelemen László: Piros, fekete (Te Deum) – budapesti bemutató
Kodály: Marosszéki táncok
Bartók: Magyar képek
Bartók: Erdélyi táncok
Bartók: Román népi táncok
Közreműködik:
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Kodály Kórus Debrecen
Pál István Szalonna és Bandája
Pál Eszter
Vezényel: Cser Ádám
műsoridő: 90 perc (1 részben)
jegyek: https://hagyomanyokhaza.jegy.hu/program/vissza-a-forrasokhoz-nepzenei-gyokeru-kompoziciok-a-hagyomanyok-hazaban-169291/1211906
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Corvin tér 8., Budapest, Hungary, 1011