Advertisement
A Nyílt Napok keretein belül január 27-én debütál színpadunkon a Julien Klopfenstein által rendezett Promises című mozgásszínházi előadás! Az előadás után kötetlen és nyitott beszélgetésen vehettek részt az alkotókkal, akiknek felmerülő kérdéseiteket is feltehetitek akár az előadás, akár a stúdiós hétköznapok és a közösségünkhöz tartozás vonatkozásában. 🎭▶️ a Nyílt Napokról itt olvashattok bővebben: https://fb.me/e/56AsnwYhZ
Az előadás inspirációiról, a koncepció kialakulásáról a rendező így nyilatkozott: „A “Promises” című darabom, akárcsak a többi munkám, az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, családi életből inspirált, bensőséges jeleneteken keresztül. Személyes élményeimből merítve olyan témákat vizsgál, mint a család, az otthon, a társfüggőség és a felelősségünk egymás iránt. Az érzelemmel teli mozdulatokon keresztül a kapcsolataink és a közös lét összetettségét ragadja meg.” 🕺
Julien a Lyoni Konzervatóriumban és Raza Hammadi jazz-balett rendező mellett sajátította el professzionális szinten a kortárs tánc számos formáját illetve a koreográfia művészetét, napjainkban pedig szabad művészként és független alkotóként számos közös koreográfiai munkát jegyez Magyarország és Európa-szerte. 💃
Játékidő: körülbelül 50 perc szünet nélkül
Szereplők: Fehér Csaba, Gaugecz Adél, Tóth Ágnes, Tóth Balázs
Rendező: Julien Klopfenstein
Az előadásra a belépés díja 3600 forint helyszíni adomány, a támogatói adomány összege 4000 forint. A Stúdió tagjai igény szerint jegyüket 50%-os kedvezménnyel is megvásárolhatják.
▶️ az előadásra a következő linken tudtok regisztrálni: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeKWp9GysXYoujjkI8dxWbC9pTS8lU67hB5CcMw7UZuBZQY3w/viewform
A rendezvény a Józsefvárosi Önkormányzat helyiségbérleti pályázatának támogatásával valósul meg. 🏠 A helyszín nem akadálymentesített, ezért mozgáskorlátozottak számára nem tudjuk biztosítani a bejutás lehetőségét.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
TIM Stúdió, Puskin utca 2, Budapest 1088, Magyarország,Budapest, Hungary