Szemétfölde / Wasteland

Sat, 30 May, 2026 at 08:30 pm UTC+02:00

Budapest, Hungary, Lóvasút melletti erdő | Budapest

Juh\u00e1sz Kata T\u00e1rsulat - cie.ooops
Publisher/HostJuhász Kata Társulat - cie.ooops
Szem\u00e9tf\u00f6lde \/ Wasteland
Advertisement
Juhász Kata Társulata bemutatja: Szemétfölde/ Wasteland (please roll down for English version)
Juhász Kata Társulatának közelgő, új bemutatója egy térspecifikus szabadtéri előadás. A Szemétfölde című, 6 táncos közreműködésével készült darab a társulat azon törekvésének újabb állomása, mely a kortárs tánc műfaját igyekszik kimozdítani hagyományos színházi közegéből, hogy egyértelművé tegye az esztétizálástól való távolságtartást, az előadás terét pedig társadalmi, kulturális kontextusként kezelje, hogy társadalmi problémákra reflektáljon a mozgás eszközeivel.
Hasonló megfontolásból készített már Juhász Kata osztálytermi előadást, majd tornatermit, sőt szabadtéri edzőpályára koreografált közösségi előadást, valamint mozikban, kávézókban és képzőművészeti galériákban is rendszeresen fellépett társulatával.
Ezúttal az urbánus civilizáció határmezsgyéjére, a természeti környezetbe helyezte koreográfiáját, ahová azonban mint a fény- és hangszennyezés, a civilizáció használhatatlanná vált, ezért gazdáját is elvesztett tárgyi rekvizitumai -gyűjtónevén a ”szemét”- még eljutnak, sőt sokasodnak, miközben a természeti környezetben már létidegenné váltak.
Az előadás reflektál a rekvizitumok életciklusára, melyeket formatervezett csomagolóanyagként vagy használati tárgyként kezdetben fetisizálunk, majd miután funkciójukat veszítik, száműzni igyekszünk az urbánus civilizációból. Az öntisztulás igénye tehát a környezet szennyezéséhez vezet.
Az előadás nem leíró jellegű, ambíciója szerint hatni, azaz viselkedésmintáinkon változtatni szeretne és ehhez veszi igénybe a tánc és a zene expresszív erejét. A „szemét” megszemélyesítése az anyagminőségeknek megfelelő különböző mozgásformák által kimozdítja a nézőt közönyös szemlélődő attitüdjéből, mely máskülönben óhatatlanul környezetünk pusztulásához vezet.
Alkotók:
Bundschuh Vera,
Czakó Máté,
Juhász Kata,
Oláh Balázs,
Piti Vivien,
Váth Máté
Juhász Kata - Koreográfus
Lóky Tamás - Koncepció / dramaturgia
Kozma Zsófia – Jelmeztervező
Nagy Fruzsina - szakmai tanácsadó
Huszák Anna – Zene/ LiveAct
Produkciós partnerek:
 Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszék
 PLACCC Fesztivál
Támogatók: KIM, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, NKA, Műhely Alapítvány
WASTELAND
an outdoor dance performance by Cie. Kata Juhasz
Kata Juhász’s Company’s upcoming new production is a site-specific outdoor performance. Titled Wasteland and featuring six dancers, the piece marks another step in the company’s endeavor to shift the genre of contemporary dance away from its traditional theatrical setting, making clear its distancing from aestheticization, and to treat the performance space as a social and cultural context, reflecting on social issues through the medium of movement.
With similar considerations in mind, Kata Juhász has previously created classroom performances, followed by gym performances, and even choreographed community performances for outdoor sports fields, as well as regularly performing with her company in movie theaters, cafés, and art galleries.
This time, she has set her choreography on the fringes of urban civilization, in the natural environment, where, however, just like light and noise pollution, the material byproducts of civilization—since they have become useless to us and thus abandoned— end up, and indeed continue to accumulate, despite being alien to the natural environment.
The performance reflects on the life cycle of these objects, which we initially fetishize as designed packaging or everyday items, and then, once they lose their function, we seek to banish them from urban civilization. The need for self-purification thus leads to environmental pollution.
The performance is not descriptive in nature; its ambition is to have an impact—that is, to change our behavioral patterns—and to this end, it draws on the expressive power of dance and music. The personification of “trash” through various forms of movement corresponding to the material qualities shifts the viewer out of their indifferent, contemplative attitude, which otherwise inevitably leads to the destruction of our environment.
Created by:
Performers: Vera Bundschuh , Máté Czakó , Kata Juhász , Balázs Oláh , Vivien Piti , Máté Váth
Kata Juhász - choreography
Tamás Lóky - concept / dramaturgy
Zsófia Kozma – costume design
Nagy Fruzsina – visual consultant
Anna Huszák – music/ LiveAct

Production partners:
• Hungarian University of Fine Arts / Department of Visual Design
• PLACCC Festival
Supported by: Ministry of Culture and Innovation, National Cultural Support Management Office, Natiopnal Cultural Fund, Workshop Foundation
Advertisement

Event Venue

Budapest, Hungary, Lóvasút melletti erdő

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

LUXURIA party
Sat, 30 May at 08:00 pm LUXURIA party

Symbol Budapest

WATT Kuty\u00e1k Koncert az Oporto 2-ben!
Sat, 30 May at 08:00 pm WATT Kutyák Koncert az Oporto 2-ben!

Oporto 2 Budapest

Jelusick: Apolitical Ecstasy 2026 || Budapest
Sat, 30 May at 08:00 pm Jelusick: Apolitical Ecstasy 2026 || Budapest

Analog Music Hall

AZ OROSZL\u00c1NKIR\u00c1LY - filmkoncert
Sat, 30 May at 08:00 pm AZ OROSZLÁNKIRÁLY - filmkoncert

Margitszigeti Színház

DunaFok Naplemente Session - Saya No\u00e9 Solo Live Act koncert
Sat, 30 May at 08:00 pm DunaFok Naplemente Session - Saya Noé Solo Live Act koncert

Nagytétényi út 31-33., Budapest, Hungary, 1222

Champions League Final 2026 Tickets
Sat, 30 May at 09:00 pm Champions League Final 2026 Tickets

Puskás Aréna

WILLCOX 05.30 \u2022 Raqpart
Sat, 30 May at 10:00 pm WILLCOX 05.30 • Raqpart

raqpart

Lithium Absolute Classic \/\/ 101 KLUB
Sat, 30 May at 10:00 pm Lithium Absolute Classic // 101 KLUB

101klub

TURN UP - DYRO x JULIAN JORDAN | 2026.05.30 | Akv\u00e1rium Klub Budapest
Sat, 30 May at 10:30 pm TURN UP - DYRO x JULIAN JORDAN | 2026.05.30 | Akvárium Klub Budapest

Erzsébet tér 12, Budapest 1051, Magyarország

SASSON 05.30.
Sat, 30 May at 11:00 pm SASSON 05.30.

Zrínyi utca 4., Budapest, Hungary, 1051

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events