Advertisement
Megnyitja: a művész akciójaKurátor: Tóth Ádám
Megtekinthető június 13-ig keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között
Gaál József évtizedek óta az ábrázolhatóságra mint a konstrukció és dekonstrukció határait feszítő festészeti megközelítésre koncentrál. Kiindulópontja legyen egzisztenciális, antropológiai, teológiai, mitológiai vagy metapolitikai indíttatású, a különféle szekvenciáknak, sorozatoknak tűnő műfolyamok morfológiája mindig ugyanoda tér vissza: az emberi lényre, annak kozmikus determináltságára, az emberi lényeg észrevétlen devalválódására, az emberi materialitásra, tehát az absztraktum végső megformáltságára.
Gaál József festészetét már a nyolcvanas évek végétől a figurativitás immanenciája mozgatja: az erotikus, a misztikus és a lírai groteszk jegyek a teremtmény-jelleg ősi előképeiből táplálkozva a torzítás és a hibridizálás gesztusa által válnak anyagszerű, rétegzett, konzekvens képi univerzummá. A Corpus Hystericum, a Homo Homicida, a Homo Inhumanus, majd az Idolum az univerzális emberiből eredő emberen túlit tette a képeken megteremtett testi-rituális viszonyok alapvonásává. Ábrázolásukban közös az archaikus azonosságtudat, amely a kép uralkodó rendjének felforgatásával, pontosabban annak szétzilálásával, majd rekonstruálásával radikálisan újszerű képi nyelvet hoz létre. A maszkarcú, eltorzult szörnyszülötteknek hitt, olykor elveszett, olykor emberi matériából konstruált lények időtlen létezőként jelennek meg. Gaál az arcokhoz kapcsolódó testfragmentumokat a faktúrába rejtett részletek érzékiségén keresztül tárja fel, s mindez valamiféle sűrített fiziognómiai koncentrátumként van jelen a nemiséggel, az individuummal vagy a kulturális diskurzusokkal összefüggő fogalmi mezőben. A Gaál-i arc és testreprezentáció tehát az esszenciális emberit és embertelent veti szándékos vizsgálat alá, ekképpen festészete egyszerre szenzuális és anyagelvű művészet, amely ösztönszerűen nem hajlandó kivonni magát a szellemi erőterek vonzásából.
Legújabb, Pseudohuman című sorozatában a bálvánnyá emelt tudomány (Idolum) és a törvény dialektikája kerül az egylényegű képi narratíva feszültségterébe, ahol az objektivitásra hivatott rendszereket és a legmagasabb rendű értelmezés esendőségét a hitté váló tudományosság dúcolja alá. Gaál a civilizációs kataklizma elkerülhetetlenségének forrását az elfojtás aktív kontrollszerepével ekvivalens hamis képzetként írja le. Ennek megszemélyesítői a születésük folytán autonóm létezőkből azonosíthatatlan lényekké alakuló protézis-teremtmények, melyek a kudarcra ítélt küzdelem metaforái, külső, társadalmi kényszerek és a technokrata hiedelmek totalizáló logikája által összeszerelt, manipulált entitások. Ezek valódi Teremtője a teória nélküli új teológián alapuló technofeudális világ, középpontjában a termelés imitációjaként megszülető és az élet klasszikus fogalmiságát tagadó pszeudohumán létezővel.
Gaál József új művein a foltrendszerekből kibomló, hol laza, önkiíró gesztusok benyomását keltő kézjegyek, hol töredezett, széteső anyagszerű rétegek, a szubverzív indíttatású dimenzióváltás alaktanának leképezései a leleplezés aktusaként artikulálódnak, és a túlfeszített testek révén válnak az új, megrengethetetlen igazság, avagy világállapot feltáróivá.
QUASI MANIFESTUM
Korlátlanul, minden lehetőséget, amit csak elképzelünk - meg kell valósítani. A tudományt már abszolútummá avattuk, a tudomány előtt már nincs természeti törvény, a tudomány a törvény. A tudomány nevében már nem kell hivatkozni semmire, a tudományosság maga a hit. Nem kérdőjelezhető meg semmi, mindent megtehetsz a tudomány, Idolum nevében. Hogy valójában mit cselekszel a tudomány nevében, már teljesen mindegy, a fogyasztás nem kényszer, az élvezeti társadalom már kevés, a permanens elélvezés univerzumát nem kínáljuk, hanem már beléd oltottuk. Ki merné feltenni a kérdést, hogy szabad-e megtenni mindent, amit meg tudsz tenni? Fontosabb kérdés az, hogy mi valósítható még meg? A végtelenbe vezető Tudomány Abszolútum új hite vezessen Téged!
Mindez csak technika, technológia, a fogyasztás fokozó Techno Idol Bábel Buborékjai. A tudománynak nincs iránya, mert a hit az ember önhittsége. A tudományból termelési technológia lesz. Egyetlen cél a termelési technológia. A technofeudalizmus lényege a technokrata hit, a pszeudohumán összeszerelésén túl a teremtés imitációja. Ezzel vesztükre, kudarcra ítélve, a sok protézislény által, a hiány által megidézik a valódi Teremtőt.
Advertisement
Event Venue
Bartók Béla út 11-13., Budapest, Hungary, 1114
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











![A gondolataid nem a t\u00e9nyek \u2013 Hogyan szabaduljunk ki a t\u00falgondol\u00e1s csapd\u00e1j\u00e1b\u00f3l? - [EPSZICHO BUDAPEST]](https://cdn-ip.allevents.in/s/rs:fill:500:250/g:sm/sh:100/aHR0cHM6Ly9jZG4tYXouYWxsZXZlbnRzLmluL2V2ZW50czQvYmFubmVycy9kYzE2Yzc5MTAwNDI3NTY3NzI4MDM0ODQ2MTJmNWM2NTU0YjA1ZWVjZDM2NmVkN2NjMDAzOGFhZGIwNTM4NzYyLXJpbWctdzEyMDAtaDY3NS1kYzI5ODY3Ni1nbWlyP3Y9MTc3NjkxNjA1Ng.avif)