Advertisement
Az életünk apró sztorik sora. Történetekkel emlékezünk, történeteken keresztül tanulunk, meghatnak vagy éppen megnevettetnek bennünket.Minden közösségnek megvannak a maga történetmondói, verbálhéroszai, akik tartalommal, élettel képesek megtölteni a legelcsigázottabb estéket is.
Legyen szó baráti összejövetelről, családi vacsoráról vagy épp közös vonatozásról a Balatonra, sztorik bújnak meg a könyvespolcon, a poharak alján, a kalaptartókon, s előbb vagy utóbb elszabadulnak.
Ezen az estén azoké a sztoriké a főszerep, amiket a jelenlévők megéltek és elhoznak - egy zenész és két imprószínész segítségével ki tudja, hány sztori és karakter elevenedik meg az Itt és Most színpadán.
Játsszák: Bakonyi Péter, Varju Nándor
Zenész: Szőllősi Dániel
Technika: Bernát Tímea
Várunk az Itt és Mostban!
Felszabadító élmény, ahol előre rögzített szöveg helyett közös jelenünkre reflektáló színpadi játékokban kacaghatunk vagy sírhatunk mindennapjaink bosszúságain és apró csodáin.
Ha nem jártál még improvizációs előadáson:
- Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek jelenetei, karakterei nincsenek előre meghatározva.
- Tényleg nincs szövegkönyv.
- Nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.
- A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik az előadásban.
Jegyvásárlás: https://ittesmosttarsulat.jegy.hu/program/tandem-azt-meseltem-mar-189845
Az Itt és Most Társulat Ráday utcai színházában megtartott előadásain IX. kerületi lakcímkártyával, valamint a kerület oktatási intézményei által kiállított, nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkező nézőink ingyenesen, regisztációt követően vehetnek részt.
Regisztráció: [email protected]
Advertisement
Event Venue
Ráday utca 18.(bejárat az Erkel utca 15. felől), Budapest, Hungary, 1092
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











