Advertisement
Ideje már egy táncmulatságnak Óbudán! És ha már itt a nyár, akkor legyen ez kint a szabadtéren, a TEREM Színpadánál és környékén! Ehhez adott lesz négy kiváló punk banda, és a büfé is vár mindenkit teli sörrel-borral és minden jóval! :) Belépőjegy: 3.000 HUF - kizárólag a helyszínen és készpénzzel!
Fellépők:
BÖILER:
https://www.facebook.com/Boilerofficial
A Böiler egy 2000-ben poénnak indult punk zenekar, de hamar kiderült, hogy nagy igény van erre a fajta nyers, “bunkó punkra” – ami akkoriban itthon igazi hiánycikk volt. 2003-ban megjelent az első nagylemezük, majd 2005-ben egy EP, közben pedig elindultak a külföldi turnék is. 2007 és 2014 között a külföldi tartózkodás miatt inaktívak voltak, de a korábbi „búcsúkoncertek” ellenére újra visszatértek. A tagcserék náluk szinte hagyomány, és azóta is folyamatosan jönnek a megjelenések: több EP mellett egy vinyl is kijött, egyik oldalán a 2005-ös Nem bírunk már magunkkal EP, a másikon pedig a 2018 Budapest EP hallható.
MINAPUNK:
https://www.facebook.com/MiNaPunkzenekar?locale=hu_HU
A MiNaPunk egy 2021-ben alakult 3 fős budapesti zenekar. Legfőképpen punk-rockot játszanak, de egy-két szám erejéig merítenek a blues, a ska és metál műfajokból is. Számaik saját tapasztalataik és olyan problémák összegyúrásával készülnek amelyekre sok ember fittyet se hány. Eddig 1 nagylemezük jelent meg, A NAGYPUNKOLÓGIA.
Tagok: Krisi (gitár), Domi (dob), Ralph (ének, basszer)
EROGÉN ZÓNÁK:
https://www.facebook.com/erogenzonak
A 2023-ban alakult Erogén Zónák a punk- és rockzenei stílusokat igencsak merészen ötvözi. És erre feltesz még néhány lapáttal, és mindezt feltűnően jó hangulatban, szexin és vidáman teszi! :) :) :)
Tagok: Nagy Vera - ének; Ujvári Ági – basszusgitár, vokál; Molnár Lujó – szólógitár, vokál; Szőnyi Zoli
DEHUMANIZÁTOR:
https://www.facebook.com/profile.php?id=61575114496775
Az 1994-ben életre kelt, majd elszenderült dúvad, több, mint 30 álmodozással és tervezgetéssel töltött éven keresztül várta újjászületését, hogy kegyetlenül átmentse napjainkba, a 90-es évek punk-hardcore attitűdjét. A tetszhalálból új nevén felébresztett szörny pedig nagyon falánk és be akar pótolni mindent, amit a hosszú évek alatt elmulasztott. A 2025-ös újjáélesztésért Kissik Petra (basszgitár-ének), Lukács Gyula (gitár) és Rozgonyi Tamás Márk (dob-ének) okolható és felelősségük teljes tudatlanságában, immár nem hajlandók többé felhagyni komplex, kompromisszumot nem ismerő hardcore zenei térítésükkel! A Dehumanizator tehát köztünk jár és enni kér…lesd meg, ha mered!
Advertisement
Event Venue
TEREM, Bogdáni út 2, Budapest 1033, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.










