Platon Karataev duó

Fri Mar 27 2026 at 07:30 pm to 09:30 pm UTC+01:00

Hunyadvar utca 43/c, Budapest, Hungary, 1165 | Budapest

Erzs\u00e9betligeti Sz\u00ednh\u00e1z
Publisher/HostErzsébetligeti Színház
Platon Karataev du\u00f3
Advertisement
Március 27-én a Platon Karataev duó - Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén - koncertjére várjuk vendégeinket.
A Platon Karataev első magyar nyelvű anyaga, a 2022-es Partért kiáltó lemez szintlépés volt a zenekar számára: az album az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma, a dalszövegek pedig sok gimnáziumban irodalomból érettségi tétellé váltak.
Tavaly májusban jelent meg a Napkötöző, mely továbbra is a legszemélyesebben szól a legegyetemesebb kérdésekről, és bár az előző lemezhez hasonlóan újfent a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, ezúttal a központi elemmé a tűz vált, így a Nap körül keringenek a dalok.
A dalok ezúttal duó felállásban, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén akusztikus előadásában csendülnek fel. Az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de a egy készülő új lemezbe is bepillantást nyerhetünk.
A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programirodája támogatja!
Advertisement

Event Venue

Hunyadvar utca 43/c, Budapest, Hungary, 1165

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

Memento - Megcsavarjuk az id\u0151 fonal\u00e1t!
Fri, 27 Mar at 07:00 pm Memento - Megcsavarjuk az idő fonalát!

Ráday utca 18.(bejárat az Erkel utca 15. felől), Budapest, Hungary, 1092

Deki Alem (SE) \/\/ Support: Cabrio Cat \/\/ Akv\u00e1rium Klub
Fri, 27 Mar at 07:00 pm Deki Alem (SE) // Support: Cabrio Cat // Akvárium Klub

Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest)

Andy Timmons Band - Budapest, OFF Kultur
Fri, 27 Mar at 07:00 pm Andy Timmons Band - Budapest, OFF Kultur

OFF Kultur

Carson Coma \/ Purgat\u00f3rium nagykoncert \/ MTK Sportpark
Fri, 27 Mar at 07:00 pm Carson Coma / Purgatórium nagykoncert / MTK Sportpark

Kerepesi út 17, Budapest 1087, Magyarország

Chaos String Quartet
Fri, 27 Mar at 07:00 pm Chaos String Quartet

Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

PASO, vend\u00e9g: Visszaes\u0151k \/\/ A38 \/\/ 03.27.
Fri, 27 Mar at 07:00 pm PASO, vendég: Visszaesők // A38 // 03.27.

A38 Hajó

\ud83e\udebb\ud83c\udf3bFriday Salsa Party - Dance for Fun  - Color Splash Spring edition
Fri, 27 Mar at 07:50 pm 🪻🌻Friday Salsa Party - Dance for Fun - Color Splash Spring edition

Széchenyi Kertvendéglő

DJ Bootsie Quartet \u2013 Atlas Of Sisyphus lemezbemutat\u00f3 koncert
Fri, 27 Mar at 08:00 pm DJ Bootsie Quartet – Atlas Of Sisyphus lemezbemutató koncert

Magyar Zene Háza

Elena Gabrielle - Disturb The Vibe - Live in Budapest
Fri, 27 Mar at 08:00 pm Elena Gabrielle - Disturb The Vibe - Live in Budapest

Hot Paprika Comedy

SUB LAB PRO \/ Valentin Alfery (AT): SLOW BURNER
Fri, 27 Mar at 08:00 pm SUB LAB PRO / Valentin Alfery (AT): SLOW BURNER

Liliom u. 41, 1094

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events