Advertisement
Egy felnövéstörténet vége – orbit először hozza el lebegős dalait BudapestreGondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestre is elhozza február 8-án, a Dürer Kertbe.
„Amikor lehunyom a szemem és elengedem magam, újra ott vagyok. Azon a végtelen nyári napon, amikor a levegő remeg, és a barátaim a folyópartra hívnak.” - Ezzel az emlékkel indul orbit november 14-én érkező Countless Feelings But So Few Words című debütáló albuma.
Fél évtizednyi élmény és felemelő találkozások után Marcel Heym, azaz orbit bejelentette régóta várt első albumát, amely 2025 őszén jelenik meg és 2025/26 telén Small Town Friends on Europe Tour címmel turnéra is indul vele. Az albummal lezárul az a nosztalgikus, felnövéstörténet, amelyet orbit 2020-ban a Perspectives című dalával indított el – érzelmes búcsú egy érzéstől, amely eddig végigkísérte művészetét.
A Countless Feelings But So Few Words szimbolikusan véget vet egy hosszú nyárra való visszatekintésnek, személyes reflexió a felnőtté válásról és búcsú egy olyan életszemlélettől, amely addig formálta a fiatal zenész művészi világát.
Orbit egy olyan korszakra tekint vissza, amelyben ő és barátai egyre szélesebb köröket járhattak be: Észak-Németországtól indulva Európán át egészen a legendás Burning Man Fesztiválig a nevadai sivatagban.
Öt év telt el azóta, hogy a ma harmincéves producer, Marcel, útjára indította az orbit projektet. Marcel a húszas évei elején Berlinbe költözött, hogy ott dolgozzon zenei producerként – de a nagyváros zaja nem hozta meg azt, amit keresett. Visszatért hát szülővárosába, a Weser folyó partjára, a természetbe, a barátai közé. Végül itt találta meg a nyugalmát és a művészi szabadságát. Így született meg egy olyan projekt, amely organikusan, sietség nélkül nőhetett fel.
És pontosan így is szól: intim akusztikus hangzások, álomszerűen torzított ének és atmoszférikus szintik – orbit így talált rá arra az útra, ahogyan belső álomvilágát összekapcsolhatja a kisvárosi benyomásokkal. A Perspectives és Friday Night dalok világszintű figyelmet hoztak számára, orbit univerzuma pedig lassan, de biztosan bővült: rajongói közösségekkel, fesztiválfellépésekkel és nemzetközi turnékkal. 2024-ben barátjával, Parra for Cuva-val turnézott az USA-ban előzenekarként.
A kezdetektől fogva fontos része volt a projektnek a kollektív szellem, a kis koncertek szervezésétől a saját merch megtervezéséig. Így szervezte meg DIY koncertjeit tavaly Mexikóban is, az orbit-közösség tagjaival, részben FaceTime-on, részben Instagramon keresztül. Orbit ötvözi a tudatosságot és a kalandvágyat, és a nemzetközi sikerek ellenére is megmaradt szenvedélyből született, DIY alapú projektnek – saját építésű díszletekkel, kézzel készített merch-csel és önállóan gyártott videókkal.
2025/26 telén orbit és barátai Small Town Friends on Europe Tour címmel viszik színpadra az új albumot. A trióvá bővült zenekarral és – ahogy mindig – varázslatos, szülőföldje tájait idéző színpadi látványvilággal orbit álomvilágába hívja a közönséget. Saját kis világát pedig Budapestre is elhozza február 8-án, a Dürer Kertbe.
A jegyértékesítés október 17-én, 11 órakor indul a www.livenation.hu-n.
___________________________________________________
The end of a coming-of-age story – orbit brings his dreamy songs to Budapest for the first time.
Nostalgia for carefree summers spent with friends on the riverbank, dreamlike images and atmospheric synths come together in orbit's songs, which capture these moments in his upcoming debut album. The young German producer brings his dream world, woven from small-town atmosphere and nature, to Budapest on February 8 at Dürer Kert.
"When I close my eyes and let myself go, I'm there again. On one of those endless summer days, when the air shimmers and my friends call out to me from the riverbank." - This memory begins "Countless Feelings But So Few Words" (release: Nov 14) – the debut album by orbit.
After half a decade full of stories, experiences, and encounters, Marcel Heym, also known as orbit, announces his long-awaited first album for fall 2025 and will bring it to the stage in winter '25/26 on his “Small Town Friends on Europe Tour“. With the album, the nostalgic coming-of-age narrative that orbit began in 2020 with "Perspectives" finds an emotional conclusion.
"Countless Feelings But So Few Words" is a look back at a symbolically ending "long summer," a personal reflection on growing up, and a farewell to a certain feeling about life that has shaped the young musician's art until now.
orbit looks back on an era that has allowed him and his friends to draw ever-wider circles: from rural Northern Germany, across Europe, to the legendary Burning Man Festival in the Nevada desert.
Five years have passed since the now 30-year-old producer Marcel launched the orbit project. In his early twenties, he moved to Berlin and began working there as a music producer. But the noise of big city life didn't bring him what he was looking for. He fled back to his hometown, back to the Weser river, into nature, into his circle of friends. Here he found his peace and artistic freedom. This is how a project came into being that was allowed to grow organically, without rushing.
And that's exactly how it sounds: with a soundscape of intimate acoustic sounds, dreamily distorted vocals, and atmospheric synths, orbit has found his way to express inner dream worlds and connect them with impressions from the small town.
Since the beginning of this journey, the collective idea has been an integral part of Marcels project – from organizing small shows to designing his own merchandise. orbit combines "mindfulness" and "adventure" and remains a passion project with DIY at its core, even with international success: with self-built stage designs, handmade merchandise, and self-produced music videos.
In winter 2025/26, orbit and his friends are going on the “Small Town Friends on Europe Tour” with his new album. With the band expanded to a trio and, as always, magical stage design - inspired by the idyllic countryside of his hometown - orbit invites you to immerse yourself in his dream worlds. You can be part of his own little world on his first Budapest show on February 8, at Dürer Kert.
Ticket sales will start on October 17 at 11 a.m. on www.livenation.hu.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Dürer Kert, Vízpart utca 1, Budapest 1117, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets

Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.