Advertisement
A koncert első felében Móser Ádám és Kovács Márton duója lép színpadra. Móser Ádám kompozícióiban olyan kortárs gyimesi kamarazenét alkotott meg, amely minduntalan az autentikus gyimesi népzene fordulatait idézi, szerkezetében mégis egészen más alapokon nyugszik. Motívumaiban Zerkula, Halmágyi vagy a Tímár testvérek muzsikája hallható, a darabok azonban olykor a szabadon áradó, improvizatív, máskor pedig a repetitív, kortárs kamarazenéhez állnak közel. A duó tagjai sok évnyi népzenei múlttal a hátuk mögött vetették bele magukat az improvizatív kamarazene világába.A koncert második felében hallható Trio Sordini néhány évvel ezelőtt született, amikor három, színházi berkekben is otthonosan mozgó muzsikus arra gondolt, hogy a Mohácsi János rendezte színdarabokban általuk megszólaltatott hangokat, ritmusokat, dallamokat önálló életre hívják. Úgy gondolták, hogy a különböző eredetű hangfüzérek egy-egy színházi előadás rendszeréből kiszakítva egymással is kapcsolatba kerülhetnek, és további szövevényes történeteket mesélhetnek mind a muzsikusok, de még inkább a hallgatóság számára. Az idő múlásával pedig mind több új dallam, ritmus bukkan fel a Trio Sordini olykor végtelennek tűnő hanglabirintusában. Kompozíció és improvizáció, utazás mindenhonnan mindenhová. Kovács Márton szerzeményei mellett Móser Ádám darabjai szólalnak meg, amelyek a trió Bp. Folk című lemezén is szerepelnek.
Közreműködik:
Móser Ádám - harmonika, kaval
Kovács Márton - hegedű, ének
Gyulai Csaba - gadulka, daf
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. További részletek és programok: https://felhangolva.hu/
Jegyek 3000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
In his compositions, Ádám Móser has created a contemporary Gyimesi chamber music, which always evokes the turns of authentic Gyimesi folk music, yet its structure is based on quite different foundations. The music of Zerkula, Halmágyi or the Tímár brothers can be heard in his motifs, but the pieces are sometimes close to free-flowing, improvisatory, and sometimes to repetitive, contemporary chamber music. In the duo, Ádám Móser plays accordion and Márton Kovács plays violin. Both have many years of folk music experience behind them, and both have thrown themselves into the world of improvisational chamber music.
Three years ago, three musicians, who were also at home in theater circles, thought that they would call the sounds, rhythms and melodies they played in the plays directed by János Mohácsi to an independent life. They thought that the stringed strings of different origins, tearing apart from the system of a theatrical performance, could also come into contact with each other and tell further stories to both the musicians and even more so to the audience. And over time, more and more new melodies and rhythms emerge in the sometimes seemingly endless sound maze of the Trio Sordini. Composition and improvisation, traveling from everywhere to everywhere: More than an hour and a half of unstoppable sound streams in two parts.
Featuring:
Ádám Móser - accordion, caval
Márton Kovács - violin, vocals
Csaba Gyulai - gadulka, daf
Tickets are available for 3000 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Opus Jazz Club, Mátyás utca 8,Budapest, Hungary
Tickets