MINDENT BELE, AVAGY A LELKEK NYUGALMA // BUDAPEST

Sat Mar 21 2026 at 03:00 pm to 05:00 pm UTC+01:00

Átrium | Budapest

Delta Produkci\u00f3
Publisher/HostDelta Produkció
MINDENT BELE, AVAGY A LELKEK NYUGALMA \/\/ BUDAPEST
Advertisement
🎭 Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció:
felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek:
👉 tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?
„Nem nyughat az Égben egy halhatatlan lélek, amíg a csepeli Rózsakertben lecsókolbászt tesznek a Jókai-bablevesbe. Az Úr tehát elküldi három angyalát, hogy oldják meg ezt a kényes ügyet. És ha már úgyis a Földön járnak, vigyenek magukkal egy titokzatos dobozkát is. Ezzel kezdődik apák és fiúk párhuzamos története, amit persze, ahogy általában, most is a lányok tesznek kiszámíthatatlanul szövevényessé.”
✍️ /Németh Gábor/

"A vasárnap délutáni meccsnézésben az a jó, hogy lehet egy kicsit szeretni egymást közben. Eszed a kolbászt, és szinte elfelejted, hogy a fiad egyáltalán nem olyan, amilyennek lennie kéne. Iszod a sört, és eszedbe se jut, hogy az apád képtelen elfogadni a másmilyenséged. Ordítva szidjátok a bírót, a csatárotok kihagyja az összes helyzetet, és néhány órára olyan, mintha nem lenne teljes káosz a világ. Csak hát néha úgy alakul a vasárnap, hogy a kolbász belelóg a mustárba. És akkor már muszáj kimondani, hogy mire jött rá az ember, amikor egyszer régen ráhúzott az arcára egy női bugyit. Meg azt is tisztába kell tenni, hogy akkor végülis ki ebben a családban apuci kedvence. Ja, meg van ez a kullancs. Amit valakinek valamikor valahogyan ki kell majd szedni."
✍️ /Biró Zsombor Aurél/

🎭 Szereplők:
Kádár Kinga
Mucsi Zoltán
Olasz Renátó
Alkotók:
Maszk: Szeberényi Lejla
Jelmeztervező: Kovács Andrea
Fénytervező: Markó Zsolt
Videó: Török Marcell
Plakát: Nagy Gergő
Dramaturg: Bíró Bence
Rendezőasszisztens: Láng Zsuzsa és Szőnyi Franciska
Rendező: Keresztes Tamás
A Jóisten és Gyula hangja: Thuróczy Szabolcs
🙏 Külön köszönet:
Domokos Imola, Gyulay Eszter, Tölli Judit, Vati Tamás és Koma Bázis

🔞 **Az előadás korhatára:** 18+
Advertisement

Event Venue

Átrium, Margit körút 53, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

\ud83c\udfad Sz\u00ednh\u00e1zak \u00c9jszak\u00e1ja a Budapesti Operettsz\u00ednh\u00e1zban \ud83c\udfad
Sat, 21 Mar at 01:00 pm 🎭 Színházak Éjszakája a Budapesti Operettszínházban 🎭

Budapesti Operettszínház

AIKIDO SZEMINARIUM
Sat, 21 Mar at 01:00 pm AIKIDO SZEMINARIUM

Újbudai Sportcentrum

Amira 8 Retriever Challenge Day
Sat, 21 Mar at 02:00 pm Amira 8 Retriever Challenge Day

SciDog - A Kutyaegyetem

GOOD STUFF MARKET @ SUSUKA
Sat, 21 Mar at 02:00 pm GOOD STUFF MARKET @ SUSUKA

Susuka

A pesti v\u00e1r
Sat, 21 Mar at 02:30 pm A pesti vár

Hősök tere

Egy csepp var\u00e1zslat \u2013 I. Fant\u00e1zia Hast\u00e1nc G\u00e1la
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Egy csepp varázslat – I. Fantázia Hastánc Gála

Eötvös10

Maszat \u00e9s S\u00e1ri
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Maszat és Sári

Pethe Ferenc tér 2., Budapest, Hungary, 1033

Pastorale 2026\/3. OPERA-GY\u00d6NGYSZEMEK
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Pastorale 2026/3. OPERA-GYÖNGYSZEMEK

Vigadó - hivatalos

Skorpi\u00f3 minitanfolyam
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Skorpió minitanfolyam

Mandala Jógastúdiók

Grease Csapatmozi\/ Hangol\u00f3d\u00e1s a m\u00e1jusi t\u00e1nct\u00e1borra \ud83d\ude09
Sat, 21 Mar at 04:00 pm Grease Csapatmozi/ Hangolódás a májusi tánctáborra 😉

Wysocki utca 1, Budapest 1155, Magyarország

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events