Advertisement
LENNY KRAVITZ ÚJRA BUDAPESTEN!A multitalentum ikon, Lenny Kravitz bejelentette Lenny Kravitz Live 2026 elnevezésű turnéját, amellyel szinte napra pontosan két évvel nagysikerű budapesti koncertje után tér vissza hozzánk augusztus 2-án a Budapest Arénába.
Lenny Kravitz korunk egyik legkiemelkedőbb rockzenésze, aki több mint három évtizedes karrierje során túllépett a műfaji, stílusbeli, faji és társadalmi határokon. A hatvanas–hetvenes évek soul-, rock- és funk-hatásait ünneplő szerző, producer és multiinstrumentalista zenész négy GRAMMY®-díj tulajdonosa.
A méltán sikeres Blue Electric Light Tour 2025 után, - amely teltházas fellépéseket hozott Európában, Dél-Amerikában, Ausztráliában és egy Las Vegas-i előadás sorozatot is magában foglalt -, Kravitz folytatja azt, amit a Billboard csak „Lennaissance”-nek nevez, azaz a világraszóló siker és kreatív újjászületés időszakát.
A Lenny Kravitz Live 2026 turné budapesti állomására elsőként a művész hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet november 19-én 10 órától, majd a regisztrált Live Nation tagok számára nyílik meg az elővásárlási lehetőség november 20-án, 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés november 21-én, 10 órakor kezdődik.
________________________________________________
LENNY KRAVITZ RETURNS TO BUDAPEST!
The multitalented icon, Lenny Kravitz, has announced his Lenny Kravitz Live 2026 tour, with which he will return to Budapest on August 2 at the Budapest Arena — almost exactly two years after his hugely successful concert here.
Regarded as one of the preeminent rock musicians of our time, Lenny Kravitz has transcended genre, style, race, and class over the course of a three decade-plus musical career. Reveling in the soul, rock, and funk influences of the sixties and seventies, the writer, producer, and multi-instrumentalist has won four GRAMMY® Awards.
Following the highly acclaimed Blue Electric Light Tour 2025 — which brought sold-out shows across Europe, South America, Australia, and even included a Las Vegas residency — Kravitz continues what Billboard has called the “Lennaissance,” a period of worldwide success and creative rebirth.
Tickets for the 2026 Budapest show will be available first to members of the official fan club starting on November 19 at 10 AM, followed by presale for registered Live Nation members on November 20 at 10 AM. General ticket sales begin on November 21 at 10 AM.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
BudapestArena, Stef\u00E1nia \u00FAt 2.,Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






