Kovács Szilárd Ferenc és Ducza Nóra hangversenye

Thu, 09 Apr, 2026 at 07:30 pm UTC+02:00

Pécsi Bazilika és Székesegyház | Pecs

Filharm\u00f3nia Magyarorsz\u00e1g
Publisher/HostFilharmónia Magyarország
Kov\u00e1cs Szil\u00e1rd Ferenc \u00e9s Ducza N\u00f3ra hangversenye
Advertisement
HangVirágzás
Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész és Ducza Nóra énekművész már a 2025-ös OrgonaPont fesztiválon is adtak közös koncertet. Mindketten nagy ismerői a zenetörténet korai korszakainak, de az új művek sem állnak távol tőlük, sőt, Kovács Szilárd Ferenc zeneszerzőként is aktív.
Kovács Szilárd Ferenc felsőfokú zenei végzettségeit a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte meg, majd posztgraduális orgonatanulmányokat folytatott a bécsi Zeneakadémián. PhD tanulmányait Finnországban 2011-ben fejezte be a University of Jyväskylä-n. 2003 és 2014 között a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Zongora Tanszékén orgona főtárgyat, a Zeneelmélet Tanszéken zeneelmélet főtárgyat, illetve az Egyházzene Tanszéken liturgikus improvizációt oktatott. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar orgona, zeneelmélet, analízis, transzponálás és partitúra-játék tanára. Legkiemelkedőbb szakmai eredménye az 1999-ben Budapesten megrendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyen elért harmadik helyezés, mellyel a mezőny legjobb magyar versenyzőjeként szerepelt. Kovács Szilárd saját improvizációit papírra vetette, melynek hozadékaként 2007-ben jelent meg a Laudate Dominum című előjáték és intonáció gyűjteménye. Első önálló CD lemeze, az Organum Incarnationis 2009-ben jelent meg, mellyel, mint előadóművész, és mint zeneszerző is a nyilvánosság elé lépett. Jelenleg a Pécsi Bazilika orgonistája.
Ducza Nóra operaénekes a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában érettségizett, ahol Adorján Ilonka volt a hangképző tanára, majd Bende Zsolt magántanítványaként tanult tovább. Tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakán, majd Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében. 2004-2006 között az Új Színház Stúdiójában tanult színészmesterséget, beszédtechnikát és színpadi mozgást. 2005-től magánének tanulmányait is folytatta, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Temesi Mária növendékeként. Diploma után felvételt nyert a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumba, ahol posztgraduális képzésen vett részt Laki Krisztina tanítványaként opera szakon, valamint Donald Sulzen „dal-osztályában”.Számos neves művész mesterkurzusán vett részt, többek között Walter C. Moore, Vashegyi György, Hamari Júlia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Sass Sylvia, Csengery Adrienne, Marton Éva, Ionel Pantea kurzusain. Számos verseny döntőse, illetve helyezettje volt, és több ösztöndíjat is elnyert az évek során. A Magyar Állami Operaházban 2007-ben debütált Barbarina (Figaro házassága) szerepében.
ELŐADÓK:
Kovács Szilárd Ferenc - orgona
Ducza Nóra - szoprán
MŰSOR:
Kovács Szilárd: Intrada
Bach: János-passió - Ich folge dir gleichfalls
Bach: c-moll prelúdium, adagio és fúga
Kovács Szilárd Ferenc: Ave Maria
Mozart: Ave verum corpus
Schubert: Ave Maria
Messiaen: Muzsikáló angyal
Händel: F-dúr orgonaverseny
Franck: Panis Angelicus
Balbastre: Marche des Marseillois et l'air Ça-ira
Jegyárak
5 400 Ft / 4 900 Ft / 4 400 Ft
Jegyek válthatók a Kodály Központban (Pécs, Breuer Marcell sétány 4., +36 72 500 300), a Ticket Express irodáiban, a Pécsi Püspökség alábbi infopontjain, nyitvatartási időben: Rózsakert Shop (Janus Pannonius u. 10.), Pécsi Székesegyház (Dóm tér 1.) valamint online a www.jegymester.hu oldalon.
Diákok, nyugdíjasok és Tüke Kártya tulajdonosok számára 10% kedvezményt biztosítunk.
PTE Alumni tagok számára 15% kedvezményt biztosítunk.
A Filharmónia Magyarország bérletesei az ország bármely pontján az általunk szervezett és értékesített felnőtt hangversenyekre − bérletük felmutatásával − 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet! A kedvezmény bérletenként egy jegyre érvényesíthető, koncertenként.
Az egyes kedvezmények nem vonhatók össze!
A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Advertisement

Event Venue

Pécsi Bazilika és Székesegyház, Székesegyház, Dóm tér, Pécs 7621, Magyarország, Pecs, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Pecs

PFZ | M\u0171v\u00e9szbej\u00e1r\u00f3 III. | Pannon Philharmonic
Thu, 09 Apr at 07:00 pm PFZ | Művészbejáró III. | Pannon Philharmonic

Kodály Központ

Musical Klub
Thu, 09 Apr at 07:00 pm Musical Klub

Színház tér 1., 7621

ESCARGO KV\u00cdZ EST - \u00c1PRILIS \/\/ ESCARGO SZOBASZ\u00cdNH\u00c1Z
Thu, 09 Apr at 07:00 pm ESCARGO KVÍZ EST - ÁPRILIS // ESCARGO SZOBASZÍNHÁZ

7633, Pécs Endresz György utca 2/b, Pécs, Hungary, 7633

Kov\u00e1cs Szil\u00e1rd Ferenc \u00e9s Ducza N\u00f3ra hangversenye
Thu, 09 Apr at 07:30 pm Kovács Szilárd Ferenc és Ducza Nóra hangversenye

Pécsi Bazilika és Székesegyház

A v\u00edz kronol\u00f3gi\u00e1ja
Thu, 09 Apr at 08:00 pm A víz kronológiája

Apolló Mozi

AI szoftver meetup
Fri, 10 Apr at 02:00 pm AI szoftver meetup

H6todik

\u00d6r\u00f6mzene \u00e9s dob t\u00e1bor M\u00e1nf\u00e1n
Fri, 10 Apr at 03:00 pm Örömzene és dob tábor Mánfán

M.E.K.A. Mánfai Elvonulási Központ

Soulution 23 \u2013 Vezet\u0151i elvonul\u00e1s
Fri, 10 Apr at 05:00 pm Soulution 23 – Vezetői elvonulás

Fő utca 23., Palkonya, Hungary, 7771

Brand You Coffee - Az eredeti \u00d6nk\u00f3stol\u00f3 est
Fri, 10 Apr at 05:00 pm Brand You Coffee - Az eredeti Önkóstoló est

Reggeli

Tettyei Piknik
Fri, 10 Apr at 05:00 pm Tettyei Piknik

Tettye

Pecs is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Pecs Events