Advertisement
… és a kisember megérkezik a rideg világba és magára marad, leszakad Martáról, leszakad mindenkiről, magára marad, és ha elérkezik az ő ideje, elporlik és visszatér oda, ahonnan jött, semmiből lett és semmivé lesz, ez az élet rendje, embernek, állatnak, madárnak, halnak, háznak, szerszámnak, minden létező lénynek és tárgynak ez a sorsa. (Jon Fosse: Reggel és este)Az előadás a 2023-ban irodalmi Nobel-díjat elnyerő Jon Fosse Reggel és este című kisregényéből készül. A „történet” végtelenül egyszerű: a főhős, Johannes, megszületik és meghal. Életének két napjába tekintünk bele: a rövid első részben Olai, az apa türelmetlenül várakozik a konyhában, miközben a szobában felesége, Marta vajúdik, és Anna bába segítségével megszüli gyermekét. A második, jóval hosszabb egység Johannes halálának napja. Az idős férfi ezen a reggelen már talán ki sem kel az ágyából, az elmesélt-megidézett történések elmúlt élete mindennapjait villantják fel. Közös életüket Ernával, majd társa elvesztését, közös udvarlásokat, halászatokat barátjával, Peterrel, aki nem él már, szeretetteli kapcsolatát lányával, Signével, aki majd rátalál a halottra.
Semmi és minden
„Minden megtörtént és semmi sem történt”, mondja az egyik főhős az általam 2024 őszén rendezett Őszi álom című Fosse-drámában. Maradok tehát egyik legkedvesebb szerzőmnél és újra kísérletet teszek arra, hogy alkotótársaimmal együtt megérintsem az Időt. Mert Fosse és minden valamirevaló szerző alaptémája ez: a véges és végtelen találkozása, mely pillanat minden egyes ember sorsát szikráztatja fel. Reggel és este, születés és halál, semmi és minden mezsgyéjén játszódik Fosse kisregénye: ahogyan a csecsemő kiszakad az őt óvó anyaméhből, és ahogyan a kihunyó élet utolsó káprázatában egy ember, egy egyszerű halászember teste-lelke átlép a semmibe. Avagy a mindenbe. Felfoghatatlan és megérinthetetlen a végtelen – mégis erre tesz kísérletet ez a csapat, és azt reméljük, az előadásokon velünk együtt minden egyes néző.
Születés és halál, fény és sötétség – egymást feltételezik. Megrendítő, gyönyörű kettősség. Vagy ahogyan Knausgard fogalmaz Fosse műveiről: „bennük a sötétség fényes és reményteli.” (Bérczes László, rendező)
Játsszák: Pál András, Mészáros Sára, Rozs Tamás
Fordította: A. Dobos Éva
Színpadi változat: Bérczes László
Dramaturg: Kiss Mónika
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Zeneszerző: Rozs Tamás
Tér: Bérczes László - Kiss Mónika
Asszisztens: Skrabán Judit
Rendező: Bérczes László
Bemutató: 2025. szeptember 27.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











