Advertisement
Veled is? Nehéz kamasznak lenni? Meg vagy magaddal elégedve? Nehéz a szüleiddel,testvéreiddel, barátaiddal, az egész világgal boldogulni?
A SICC Production és a Budaörsi Latinovits Színház koprodukciójában létrehozott zenés előadás Janikovszky Éva felejthetetlen, vesébe látó szövegei és a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház gyerekvers pályázatának válogatott versei segítségével keresi a választ a kérdésekre. Janikovszky Éva éppen 100 éve született, de a mély emberismereten alapuló irónia, humor amellyel megszólítja a különböző generációkat semmit nem vesztett frissességéből, érvényességéből.
Jóllehet az alfa generáció már nem szalagos magnón hallgatja kedvenc zenéit, mint a boomerek, de szüleik, nagyszüleik, sőt dédszüleik is pont azt érezték amikor tizenévesen tükör elé álltak. Fiatal színművészek által egyesszám első személyben megfogalmazni ezeket a gondolatokat páratlan lehetőség. A színház közösségi élmény, lehetőség arra, hogy a nagy kamasz-magányban együtt nevethessünk önmagunkon, felmenőinken és néha persze másokon is. Felszabadító megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül nyűgeinkkel, bajainkkal, hogy mások is ugyanúgy éreznek mint én, és hogy csak ezt a pár évet kell valahogy átvészelni…
Advertisement
Event Venue
Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary), Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











