Advertisement
(english below)➜ 𝐇𝐞𝐲𝐚 ➜
Héjja Norbert, azaz 𝐇𝐞𝐲𝐚 már régóta koncertezik kisebb nagyobb Budapesti klubokban, bárokban, most azonban elkészítette élete 𝐞𝐥𝐬𝐨̋ 𝐬𝐳𝐨́𝐥𝐨́-𝐧𝐚𝐠𝐲𝐥𝐞𝐦𝐞𝐳ét, "𝐄𝐳 𝐚 𝐯𝐚́𝐫𝐨𝐬" címmel, amihez összeverbuvált egy zenekart is, akikkel együtt be is mutatja azt. A lemez egy 𝐬𝐳𝛊́𝐧𝐞𝐬 𝐬𝐭𝛊́𝐥𝐮𝐬𝐤𝐚𝐯𝐚𝐥𝐤𝐚́𝐝, a gitáros-zongorista-énekes Heya az eddigi összes arcát megmutatta a felvételeken, a folktól a popzenén keresztül a hiphopig mindenféle típusú dal megtalálható rajta. Most először játszik a saját zenekarával, egy 𝐭𝐞𝐥𝐭 𝐡𝐚𝐧𝐠𝐳𝐚́𝐬𝐮́, 𝐢𝐦𝐩𝐫𝐨𝐯𝐢𝐳𝐚𝐭𝛊́𝐯 𝐤𝐨𝐧𝐜𝐞𝐫𝐭re számíthatnak a résztvevők.
➜➜➜➜
https://music.youtube.com/channel/UCIpKtByjk2NmrGQp9VL8W2w
➜ 𝐊𝐢𝐬𝐬 𝐏𝐞𝐭𝐢 ➜
𝐊𝐢𝐬𝐬 𝐏𝐞𝐭𝐢 a magyar zenei világ egyik meghatározó alakja, akivel a koncertekre járók biztosan találkoztak már a gitár mögött. Rengeteg zenekarban játszik, de most valami egészen másba is fogott: 𝐞́𝐧𝐞𝐤𝐞𝐬-𝐝𝐚𝐥𝐬𝐳𝐞𝐫𝐳𝐨̋ 𝐬𝐳𝐨́𝐥𝐨́𝐩𝐫𝐨𝐣𝐞𝐤𝐭𝐣𝐞 keretein belül elkezdte kiadni azokat a zenéit, amiben az életének meghatározó pontjait járja körbe, érzelmesebb, nyugodtabb stílusban, mint amit eddig megszokhattunk tőle. Ezek a számok fognak felcsendülni május hetedikén, egy családiasabb, 𝐬𝐳𝐨́𝐥𝐨́ 𝐩𝐞𝐫𝐟𝐨𝐫𝐦𝐚𝐧𝐬𝐳 formájában, ahol a saját szerzemények mellett a kedvenc dalait is eljátssza.
(𝒋𝒆𝒈𝒚𝒆𝒌)
https://cooltix.hu/event/69cba03a3fbcccaca1c200be
early bird ➜ 2500 Ft.
elővételes ➜ 3000 Ft.
helyszíni ➜ 3500 Ft.
(𝒎𝒆𝒏𝒆𝒕𝒓𝒆𝒏𝒅)
18:30 ➜ kapunyitás
19:00 ➜ Kiss Peti
20:00 ➜ Heya lemezbemutató
(𝒊𝒅𝒆𝒖́𝒕)
Cím: 1044. Zsilip utca 17.
// M3-as metrótól 8 perc séta. //
// Utolsó metró 00:43 > első metró 04:20 //
// Éjszakai buszok 0:44 után 20 percenként //
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - https://www.facebook.com/share/18BtUsrTQP/ - - - - - - - - -
(EN)
➜ 𝐇𝐞𝐲𝐚 ➜
Norbert Héjja, also known as 𝐇𝐞𝐲𝐚, has been performing for a long time in clubs and bars of all sizes across Budapest, but he has now released his 𝐟𝐢𝐫𝐬𝐭 𝐬𝐨𝐥𝐨 𝐚𝐥𝐛𝐮𝐦, titled "𝐄𝐳 𝐚 𝐯𝐚́𝐫𝐨𝐬" (This City), for which he has assembled a band to perform the songs with him. The album is a 𝐜𝐨𝐥𝐨𝐫𝐟𝐮𝐥 𝐦𝐢𝐱 𝐨𝐟 𝐬𝐭𝐲𝐥𝐞𝐬; guitarist-pianist-singer Heya has shown all his different sides on the recordings, featuring songs of every kind, from folk through pop to hip-hop. This is the first time he’s playing with his own band, and attendees can expect a 𝐫𝐢𝐜𝐡-𝐬𝐨𝐮𝐧𝐝𝐢𝐧𝐠, 𝐢𝐦𝐩𝐫𝐨𝐯𝐢𝐬𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧𝐚𝐥 𝐜𝐨𝐧𝐜𝐞𝐫𝐭.
➜➜➜➜
https://music.youtube.com/channel/UCIpKtByjk2NmrGQp9VL8W2w
➜ 𝐏𝐞𝐭𝐢 𝐊𝐢𝐬𝐬 ➜
𝐏𝐞𝐭𝐢 𝐊𝐢𝐬𝐬 is one of the leading figures in the Hungarian music scene, and concertgoers have surely seen him behind the guitar. He plays in countless bands, but now he’s embarked on something entirely different: as part of his 𝐬𝐢𝐧𝐠𝐞𝐫-𝐬𝐨𝐧𝐠𝐰𝐫𝐢𝐭𝐞𝐫 𝐬𝐨𝐥𝐨 𝐩𝐫𝐨𝐣𝐞𝐜𝐭, he has begun releasing music that reflects on the defining moments of his life, in a more emotional and laid-back style than we’ve come to expect from him. These songs will be performed on May 7th in the form of a more intimate 𝐬𝐨𝐥𝐨 𝐩𝐞𝐫𝐟𝐨𝐫𝐦𝐚𝐧𝐜𝐞, where he will play his own compositions as well as his favorite songs.
(𝒕𝒊𝒎𝒆𝒕𝒂𝒃𝒍𝒆)
6:30 PM ➜ Doors open
7:00 PM ➜ Peti Kiss
8:00 PM ➜ Heya album release concert
(𝒕𝒊𝒄𝒌𝒆𝒕𝒔)
https://cooltix.hu/event/69cba03a3fbcccaca1c200be
Early bird ➜ 2,500 HUF
Advance ➜ 3,000 HUF
At the door ➜ 3,500 HUF
(𝒈𝒆𝒕𝒕𝒊𝒏𝒈 𝒉𝒆𝒓𝒆)
1044 Budapest, Zsilip utca 17.
// 8 minutes' walk from the M3 metro line. //
// Last metro at 00:43 > first metro at 04:20 //
// Night buses every 20 minutes after 0:44 //
(𝒃𝒐𝒓𝜾́𝒕𝒐́ /𝒄𝒐𝒗𝒆𝒓)
@peti__toth @anna.jpeg2000
Advertisement
Event Venue
Atno, Öntöde, Zsilip utca, Budapest 1044, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











