Advertisement
10 év után ismét klub turnéra indul a HATÓSÁGILAG TILOS, ahova elkiséri őket a BARACKCA aki a zenekart 30 évvel ezelőtt a szárnyai alá vette és egy hosszú barátság alakult ki közöttük, majd 6-7 éven keresztül többször körbe koncertezték/bulizták Magyarországot. Most stílszerű, hogy újra együtt ünnepeljék a Hatóságilag Tilos 30. valamint a Barackca 33. születésnapját.Az negyedik állomás Budapesten a Gödör klubban lesz:
18:00 - Kapunyitás
19:00 - GYÍKEMBERZ, beugrik a székesfehérvári streetpunk banda és letol nekünk egy erős szettet. Aki ismeri őket az tudja, hogy vannak igen gyors és kemény dalok a tarsolyukban, amit remélhetőleg nem rejtenek el a kövek alá előlünk.
https://gykemberz.bandcamp.com/track/bocs-ss-meg-aty-m
20:00 - tHE sNOBS, akik szintén a 30. születésnapjukat ünneplik és ez már a harmadik közös koncert lesz ennek a három bandának a Gólyában az elmúlt négy év alatt. Ami szintén nem véletlen, hiszen a 90'es évek második felében rendszeresen láthattátok így ezt a három bandát ország szerte.
https://thesnobsband.bandcamp.com
21:00 - BARACKCA, harminchárom év és még mindig annyit pofáznak a színpadon, belenyomják az arcodba a szatirikus és ironizáló szövegeiket a nyers valósággal. Megosztják mindenkivel a világlátásukat és kiosztják akit kell. Valószínűleg új dalokat is lehet már itt hallani majd.
https://barackca.bandcamp.com
22:30 - HATÓSÁGILAG TILOS, 30 éve indultak el a pályán és a gyors és jól összerakott dallamos punk zenéhez igen érett és komoly dalszövegek társulnak. Nagyon sok ember megkedvelte őket országszerte és ezért mondhatni muszáj megünnepelni ezt az évfordulót több városban is.
https://hatosagilagtilos.bandcamp.com
jegyinfók később érkeznek
.......................................................................................................
Szeretnénk megkérni, hogy:
+ Tartsd tiszteletben mások személyes terét!
+ Ha valaki nem hagy békén, zaklat, vagy akaratod ellenére hozzád ér, nyugodtan kérj segítséget a szervezőktől vagy a pultban!
+ Ne közelíts kéretlenül, erőszakos módon más vendégekhez és a személyzethez!
+ Nem tűrjük a félelmet keltő, kirekesztő viselkedést és az ilyen jelképek használatát!
+ Érkezéskor és távozáskor ne hangoskodj az utcán!
A Gödörben tartózkodó minden vendég a klubba történő belépésével, illetve jegyvásárlásával a Házirendet automatikusan elfogadja.
* A klub területén tizennyolc év alatti személyt nem szolgálunk ki alkoholos termékkel és nem dohányozhat a klub dohányzásra kijelölt területén sem.
* Dohányozni csak a kijelölt területeken lehet.
* A klub közvetlen külső területén alkoholt fogyasztani tilos. A klubba nem szabad behozni élelmiszert vagy italt (alkoholos és alkoholmenteset egyaránt).
* A klub területén okozott bármilyen szándékos rongálás teljes kártérítési kötelezettséget von maga után.
* A klubba belépéssel egyidejűleg minden vendég elfogadja, hogy a rendezvényről hang- és képfelvétel készülhet...
* Kérjük, a klub előtt a környező utcákon mellőzzék a hangoskodást!
* A fenti szabályokat megszegő látogatókkal szemben biztonsági őreink felléphetnek, és a megváltott belépőjegy árának visszatérítése nélkül távozásra kérhetik a vendéget.
A teljes és részletes házirendet itt olvashatod:
https://godorunderground.hu/.../uploads/2021/06/hazirend.pdf
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Gödör Klub, Király utca 50, Budapest 1061, Magyarország, Budapest, Hungary
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






