Advertisement
HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs.Ady Endre: Bárnai Péter
Diósyné Brüll Adél, Léda: Pokorny Lia
Narrátor: Ivanics Tamás
Videó és hangtechnika: Kiss Richárd
Írta és rendezte: Szederkényi Olga
Társrendező: Surányi András
A felolvasószínházi előadás a költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amely során múzsájával, Lédával levelek révén is kapcsolatban álltak. Ebben az időszakban skandalumokkal tarkított idillben éltek Párizsban, a Riviérán, Budapesten és Nagyváradon, és talán észre sem vették, hogy mindeközben milyen jelentős költői életmű született meg.
A darab a bennfentes adomázáson túlemelkedve nem csak a magánéletre és a szenvedélyes szerelemre, hanem az életműre koncentrál, mely a kételyekből adódó rendszeres szakítások, a különélés és a távolság miatt torzzá dagadó érzelmek, az idegen kultúra hatása alatt megélt nemzeti érzések, az elszigeteltség, valamint a nő és a férfi örök harcának erővonalai között bontakozott ki.
A KuglerArt Szalon intim atmoszférája és nagypolgári miliője miatt a közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent halhatatlanságért cserébe.
Az előadás a KuglerArt Szalon és a CAFe Budapest együttműködésében jött létre.
Trailer:
Jegyek kaphatóak a kuglerart.jegy.hu oldalon: https://kuglerart.jegy.hu/program/hejanasz-ady-leda-parizs-182920/1425303
illetve igényelhetőek a [email protected] e-mail címen.
Kapunyitás: 18:40
Advertisement
Event Venue
KuglerArt Szalon Gallery and Shop, Sütő utca 2.,Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.











