Advertisement
Gubik Petra Junior Prima-, Honthy- Kránitz Lajos- és Petőfi Zenei Díjas színművész, előadóművész, jelenleg a Játékszín társulatának tagja. Sokoldalú tehetségével, rendkívüli színpadi jelenlétével számos prózai és zenés színházi produkció, majd televíziós műsorok kiemelkedő szereplőjeként szerzett országos ismertséget.Színházi pályafutása mellett szinkronizál, a Csukás Meserádió csatornahangja, és a Nemzeti Tehetség Program könnyűzenei mentora. Énekes-dalszerzőként is tudatosan járja a saját útját: 2022. nyarán jelent meg első szólóalbuma, “Ez van, ez!” címmel, amelyet Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámi szerzőtársakkal jegyez. 2023. nyarán létrehozta a saját zenei projektjét, amelyet kezdetben egy szál zongorára, később négy fős akusztikus zenekari hangzásra épített fel. A koncert-est keresztmetszetéből „Mi van a zsebemben?” címmel jelent meg második albuma 2024-ben.
„A zene ott van a mindennapokban, átszövi az ember életét, testét és lelkét egyaránt. Gyógyít, szórakoztat, kikapcsol, terápiaként is funkcionál.”
Zongorán kísér Tempfli Erik, magyar Artisjus-díjas zongorista, zeneszerző.
Koncertjük a Nagyszínpadon 14:30-kor kezdődik.
Jegyek elővételben kaphatóak:
https://napfenyesfesztival.hu/jegyvasarlas/
Az egyszeri belépő a rendezvény összes beltéri és szabadtéri programjára érvényes!
Részletek: https://www.napfenyesfesztival.hu/
Advertisement
Event Venue
MOM Kulturális Központ, Sirály utca 1a, Budapest 1124, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.










