Advertisement
Fejérvári Zoltán világszerte elismert zongoraművész, akinek játéka sajátosan belülről építkező, sodró muzikalitással párosul, a karrierjét övező visszhangok pedig soha nem szűkölködtek szuperlatívuszokban. Nehéz lenne megítélni, Fejérvári 2019-ben megjelent Janáček-lemezével kezdődött-e a cseh romantikus zeneszerző hazai körben is elterjedt reneszánsza, vagy fordítva, az album időzítése volt-e találó. A lényegében programzenei zongoradaraboknak Fejérvári által kitörölhetetlen és autentikus interpretációja született – közülük a koncerten a Benőtt ösvényen című ciklus 1. kötete hangzik el. A művész hasonlóan nagy hatású lemezzel gazdagította a Schumann-diszkográfiát is 2020-as Schumann: Waldszenen, Nachtstücke, Humoreske című albumával. A zenei líra mesterétől ezúttal a Gyermekjelenetek sorozat miniatűr karakterdarabjait hozza el, amelyek valójában a felnőttek nosztalgiáját idézik meg. A program az idén 100 éves Kurtág György – szintén rövid lélegzetű kompozícióit felvonultató – Játékok című kötetsorozatának részleteivel, valamint Brahms első kiadott művével, a grandiózus C-dúr szonátával válik teljessé.Janáček: Benőtt ösvényen, 1. kötet
Kurtág György: Játékok » részletek
SZÜNET
Schumann: Gyermekjelenetek, op. 15
Brahms: 1. (C-dúr) zongoraszonáta, op. 1
Fejérvári Zoltán (zongora)
Rendező:
Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár:
4 900, 6 200, 7 500, 8 900 Ft
Sorozat:
DALLAM
Advertisement
Event Venue
Zeneakadémia, Nagyterem, Király utca 66, Budapest 1068, Magyarország, Budapest, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.





