Advertisement
"Egy Hajóban Evezünk. Mind. Mindenki, mindenhol. Egyesével és közösen. Szerintem azért fontos, hogy legyenek ilyen esték, koncertek, ahol elhangzanak gondolatébresztő dalok, szavak, mert talán rájövünk, hogy nincs minden veszve és nem is vagyunk igazán megosztva, csak egy felhőt fújt közénk a szél.
Nagyon nehéz indulatok nélkül reagálni a minket körülvevő világra, itthon, európai és világ szinten, de mégiscsak kell valamit mondani, főleg, ha úgy érezzük, hogy nem mennek jól a dolgok, hogy szétcsúsznak azok az értékek, amiket stabilnak hittünk. Amikor emberek egymásnak esnek politikai uszítások miatt, amikor csak túl sok a politika, amikor napi szinten hallunk az atomháború lehetőségéről, amikor átszövi az életünket a bizonytalanság, akkor meg kell állni egy pillanatra és megnézni, mit tehetünk azért, hogy ez ne így legyen.” – Kókai Levente
Erről szól a Red Bug májusban megjelenő lemeze és ez a koncert is. A zeneszerző, Kókai Levente dalain keresztül kapunk bepillantást egy olyan országokon, népeken, álmokon átívelő történetbe, amely nem ítélkezik, egyszerűen csak betekintést enged egy sokszínű életútba. A zenekar ezúttal vendégekkel lép fel:
- Robert James Robson, a The Rays - David Bowie tribute zenekarból
- a Kuna testvérek fúvós szekciója - Márton, Bence és Gyula
- és Garda Zsuzsa - Janis Joplin tribute, Keep Floyding, aki nem utolsó sorban a Red Bug első lemezén 2 dalban is énekel.
A szerzőről:
Kókai Levente 1981-ben született Jugoszláviában, Zentán. Családjával 1991-ben a délszláv háború elől költöztek Magyarországra, Kecskemétre. 2001-től Budapesten él és tanul zenét, 2004-től három évig skandináv vizeken zenél. Ennek hatására 2008-ban Finnországba, Helsinkibe költözik, ahol közel 10 évet tölt el. 2017 és 2020 között zenekarával a világ tengereit járja. 2020- ban építi és nyitja meg saját próbatermét Kőbányán és indítja útjára újra a Red Bug zenekart.
Megjelent lemezei:
VT6 - Utazás, Hat Rege
Red Bug - Maze of Oblivion, Live at Dabas, Hosszú Vizeken EP, Egy Hajóban Evezünk
Belépő/Ticket:
🔹3000 HUF (early bird, kizárólag a Tixán 2026. február 20. 23:59-ig vagy a készlet erejéig)
🔹3500 HUF (elővételben)
🔹4000 HUF (a koncert napján)
Jegyek kaphatók a HELYSZÍNEN (hétköznapokon 15–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel), valamint a TIXA rendszerében: https://www.tixa.hu/egy-hajoban-evezunk-or-red-bug-lemezbemutato-koncert-vendeg-fellepokkel-20260515
Jegyek ELŐVÉTELI ÁRON az adott koncert dátumát megelőző napig válthatók, a koncert napján lép életbe a teljes áras jegyvásárlási lehetőség. A koncert napján a kapunál kizárólag készpénzzel tudnak jegyet váltani.
// A koncertterem elrendezése: ÁLLÓKONCERT. //
Kapunyitás: 19:30
Koncertkezdés: 20:00
Dátum, helyszín:
2026.05.15. (péntek), 20:00
Muzikum Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
www.muzikum.hu
Advertisement
Event Venue
Múzeum utca 7., Budapest, Hungary, 1088
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.










