Advertisement
A gátlások nélküli önkifejezés filmzenéje – Arlo Parks lemezbemutató koncert az Akvárium Klubban.Arlo Parksot többször is nevezték a generációja hangjának, aki finom dalaiban költőként énekli meg saját és kortársai mindennapi érzéseit. A tehetséges énekes-dalszerző áprilisban jelenteti meg legújabb, Ambiguous Desire című albumát, amely az eddigi legkísérletezőbb és legmagabiztosabb formájában mutatja be az énekesnőt. Az új dalait pedig Budapestre is elhozza november 22-én, az Akvárium Klubba.
Arlo Parks 2019-es bemutatkozó EP-jével, a Super Sad Generation-nel robbant be a köztudatba, amelyben a nyers, lírai önkifejezést élénk vokális dallamokkal ötvözte. A Londonban született Parks azóta elnyerte a Mercury Music Prize díjat 2021-es, arany minősítésű debütáló albumáért (Collapsed in Sunbeams), az Év Feltörekvő Előadója lett a 2021-es BRIT Awards-on, valamint jelölték a Grammy- és Ivor Novello-díjra is. Fellépett a Glastonbury Festival és a Coachella színpadán, turnézott Billie Eilish és Harry Styles előtt, valamint világkörüli turnén népszerűsítette 2023-as My Soft Machine című lemezét, amely bekerült a brit Top 10-es listára és jelölték vele a BRIT Awards-ra is.
Költőként éppúgy aktív, mint előadóként: 2023-ban megjelent első kötete, a The Magic Border, és közreműködőként dolgozott Beyoncé Grammy-díjas Cowboy Carter albumán is. 2025-ben ő lett a valaha volt legfiatalabb UNICEF nagykövet, miközben humanitárius munkáit is folytatta.
Április 3-án jelenik meg régóta várt harmadik albuma, az Ambiguous Desire. Az anyag Parkst a legmagabiztosabb és legkísérletezőbb formájában mutatja. A lemez a gátlások nélküli önkifejezés filmzenéje, egy életigenlő új alkotás a zene egyik legfékezhetetlenebb hangjától. Az Ambiguous Desire inspirációjalént a különféle éjszakai terek szolgáltak: a stroboszkópok fénye a Los Angeles-i Midnight Lovers klubban, a K Bridge alatt lüktető basszus Greenpointban, vagy az új arcokkal való találkozás a londoni Venue MOT falai között.
„Az elmúlt két évben, miközben ezt az albumot írtam, beleszerettem az éjszakai terekbe” – mondja Parks. - „Ezek olyan helyek voltak, ahol az lehettem, aki csak akartam lenni azon az estén: maradhattam a periférián, vagy teljesen belevethettem magam az éjszakába, és órákra elmenekülhettem a táncparketten. Olyan játékos érzés volt elveszni, majd újra felbukkanni a világban. Minden alkalommal, amikor kiléptem a nappali fénybe, tele voltam inspirációval.”
Az eredmény 12 dal a brit énekes-dalszerző eddigi legérzékenyebb, ugyanakkor legmagabiztosabb és legfelszabadultabb zenei anyagából. Ebből kaphatunk mi is ízelítőt november 22-én, az Akvárium Klubban.
A koncertre elsőként a művész hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet március 10-én, 10 órától, míg a regisztrált Live Nation tagok március 12-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljes körű jegyértékesítés március 13-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
_____________________________________________
The soundtrack of uninhibited self-expression – Arlo Parks brings her new album to Budapest.
Arlo Parks has often been described as the voice of her generation, poetically singing about the everyday emotions of herself and her contemporaries in her delicate songs. The talented singer-songwriter will release her latest album, Ambiguous Desire, in April, presenting the artist in her most experimental and self-assured form to date. She will also bring her new songs to Budapest on November 22 at Akvárium Klub.
Arlo Parks first broke into the public consciousness with her 2019 debut EP, Super Sad Generation, which blended raw, lyrical self-expression with vibrant vocal melodies. Born in London, Parks has since won the Mercury Music Prize for her 2021 gold-certified debut album (Collapsed in Sunbeams), was named Rising Star at the 2021 BRIT Awards, and has also been nominated for both the Grammy Awards and the Ivor Novello Awards. She has performed on the stages of the Glastonbury Festival and Coachella, toured as support for Billie Eilish and Harry Styles, and promoted her 2023 album My Soft Machine on a world tour. The record reached the UK Top 10 and was also nominated for a BRIT Award.
She is just as active as a poet as she is as a performer: in 2023 she published her first book, The Magic Border, and also worked as a contributor on Beyoncé’s Grammy-winning album Cowboy Carter. In 2025 she became the youngest UNICEF ambassador ever, while continuing her humanitarian work.
Her long-awaited third album, Ambiguous Desire, will be released on April 3. The record presents Parks in her most confident and experimental form yet. It is the soundtrack of uninhibited self-expression — a life-affirming new work from one of music’s most irrepressible voices. The inspirations behind Ambiguous Desire include a variety of nightlife spaces: the strobe lights at the Midnight Lovers club in Los Angeles, the pulsing bass under the K Bridge in Greenpoint, or encounters with new faces within the walls of Venue MOT in London.
“Over the past two years, while writing this album, I fell in love with nightlife spaces,” says Parks. “They were places where I could be whoever I wanted to be that night: I could stay on the periphery or dive headfirst into the night and escape for hours on the dance floor. There was something playful about getting lost and then reappearing in the world again. Every time I stepped back out into the daylight, I felt full of inspiration.”
The result is twelve songs from the British singer-songwriter’s most sensitive, yet also most confident and liberated musical work to date. Hungarian audiences will get a taste of it on November 22 at Akvárium Klub.
Tickets will first be available to members of the artist’s official fan club starting March 10 at 10:00 AM, while registered Live Nation members can access the presale from March 12 at 10:00 AM. General ticket sales begin on March 13 at 10:00 AM at www.livenation.hu and www.funcode.hu.
Advertisement
Event Venue
Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary), Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.








