ANALOG BALATON // BELFESZT

Sat, 30 May, 2026 at 08:30 pm UTC+02:00

BelFeszt | Budapest

Analog Balaton
Publisher/HostAnalog Balaton
ANALOG BALATON \/\/ BELFESZT
Advertisement
Május 30-án az Analog Balaton zárja a Belvárosi Fesztivál színpadát!
📅Május 30.
🎟️INGYENES
📍Belvárosi Fesztivál
Zsuffa Aba és Vörös Ákos duója, vagyis az Analog Balaton 2017-ben alakult Budapesten. Az ország egyik legizgalmasabb zenekaraként tartják őket számon, illetve felléptek a Bonobo, a Weval és a Bob Moses előzenekaraként is. A formáció hangzása már a kezdetek óta az akusztikus gitárzenére, és a sötétebb tónusú, lüktető elektronikára épül. Karrierjük alakulása több szempontból is különleges. Még nem voltak felvett dalaik, amikor már telt házas live-act bulikat adtak szerte az országban. A hazai underground körökből egyre inkább előretörő Analog Balaton végül 2021-ben jelentette meg első nagylemezét. A kilenc számos ’Lent’ című anyag hű maradt a kezdeti improvizatív jellegű, monoton elektronikához, úgy, hogy közben már nagyon erős szöveg centrikusság jellemzi. A lemez szétcsúszott esték, bágyadt reggelek, és magányos szomorkodások története, az őszinte sorok pedig azonnal betaláltak, a ’Lent’ a szakma és a közönség körében is osztatlan sikert aratott. Az album szinte teltház előtt debütált az Akvárium Nagy Hallban, az a38 hajós koncertjükre pedig már jóval a meghirdetett dátum előtt elfogyott az összes jegy. 2022-ben már nem volt fesztivál Analog Balaton nélkül, ugyanebben az évben pedig már landolt is a következő kislemezük a ’Csússz le’ rajta olyan közreműködőkkel, mint Szendrői Csaba (Elefánt) vagy 6363 (Gege).Szintén ebben az évben Petőfi Zenei Díjátadón az Év Elektronikus Előadója díjat is elnyerték, amellyel méltó elismerést kaptak az elektronikus zenei színtéren végzett kiemelkedő munkájukért. Zsuffa Aba és Vörös Ákos 2023-ban sem lassított, az országjáró turnéjukat követően felléptek az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban, szerepeltek Hajós András Dalfutár c. műsorában, év végén pedig elnyerték a Music Hungary Showtime-díját, megfejelve mindezt egy dupla teltházas Akvárium Nagyhall koncerttel. Azóta megjelent a Repedés című album, amelyet teltházas lemezbemutató követett a Barba Negrában. Az évet pedig dupla teltházas koncerttel zárták a Magyar Zene Házában. A 2025-ös év is izgalmas volt az Analog Balaton duójának, akik nemcsak a Budapest Parkban, hanem a legnagyobb fesztiválokon is aktívan szerepeltek, miközben új hangzásokat és érzéseket hoztak el a közönségüknek.

Advertisement

Event Venue

BelFeszt, Budapest V. kerület,Budapest, Hungary

Tickets

Icon
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.

Ask AI if this event suits you:

More Events in Budapest

LUXURIA party
Sat, 30 May at 08:00 pm LUXURIA party

Symbol Budapest

WATT Kuty\u00e1k Koncert az Oporto 2-ben!
Sat, 30 May at 08:00 pm WATT Kutyák Koncert az Oporto 2-ben!

Oporto 2 Budapest

Jelusick: Apolitical Ecstasy 2026 || Budapest
Sat, 30 May at 08:00 pm Jelusick: Apolitical Ecstasy 2026 || Budapest

Analog Music Hall

AZ OROSZL\u00c1NKIR\u00c1LY - filmkoncert
Sat, 30 May at 08:00 pm AZ OROSZLÁNKIRÁLY - filmkoncert

Margitszigeti Színház

DunaFok Naplemente Session - Saya No\u00e9 Solo Live Act koncert
Sat, 30 May at 08:00 pm DunaFok Naplemente Session - Saya Noé Solo Live Act koncert

Nagytétényi út 31-33., Budapest, Hungary, 1222

Champions League Final 2026 Tickets
Sat, 30 May at 09:00 pm Champions League Final 2026 Tickets

Puskás Aréna

WILLCOX 05.30 \u2022 Raqpart
Sat, 30 May at 10:00 pm WILLCOX 05.30 • Raqpart

raqpart

Lithium Absolute Classic \/\/ 101 KLUB
Sat, 30 May at 10:00 pm Lithium Absolute Classic // 101 KLUB

101klub

TURN UP - DYRO x JULIAN JORDAN | 2026.05.30 | Akv\u00e1rium Klub Budapest
Sat, 30 May at 10:30 pm TURN UP - DYRO x JULIAN JORDAN | 2026.05.30 | Akvárium Klub Budapest

Erzsébet tér 12, Budapest 1051, Magyarország

SASSON 05.30.
Sat, 30 May at 11:00 pm SASSON 05.30.

Zrínyi utca 4., Budapest, Hungary, 1051

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events