Advertisement
Indul a Felelős Szülők Iskolája 3 napos újévi kamasztábora, a TÉLI SKILL CAMP – ami a magabiztos iskolai visszatérésben fogja támogatni a kamaszokat, legyen szó akár a vizsgákkal, felelésekkel való megküzdésről, a felvételire készülésről, vagy éppen a félévi bizonyítvány jegyhajrájáról.Mi mosollyal, játékkal és odafordulással fejlesztünk a szakmai módszereken kívül.
Várunk, ha
szeretnél egy olyan tábort a gyerekednek, ahol jól érzi magát a közösségben, mégis sokat tanul.
szeretnél képzett szakemberekkel játékos, mozgásos fejlesztést adni a gyermekednek, hogy jobban induljon neki az újévnek, a félévi hajtásnak.
szeretnéd, hogy az élménypedagógiai feladatok, közösségi játékok segítsék a szorongását oldani, hogy meg tudjon szólalni közösségben és kibontakoztathassa, amire képes.
szeretnéd, hogy bővüljön a szókincse, könnyebben dolgozza fel a stresszhelyzeteket, legyen szó akár vizsgáról, felvételiről akár egy versenyhelyzetről.
Ha igen, akkor akár a tesóval, akár egy osztálytársával együtt gyertek el a 3 napos TÉLI SKILL CAMPBE egyből az újév kezdéskor, ahol a sok jókedv mellett nagyon sok önismereti foglalkozás, mozgás, alkotás, de leginkább védett környezetben, mentális támogatás mellett sok kapcsolódás, fejlesztés vár Benneteket!
Elkötelezettek vagyunk a kamaszok mellett, számtalan tanulást segítő módszert, stresszkezelési technikát, kooperációt fejlesztő játékot és módszert mutatunk nekik, hogy magabiztosan induljanak neki az új évnek, a félévi bizonyítvány vagy a felvételi hajrának!
---------------------------------------------------------------------------
Önbizalom, együttműködés, stresszkezelés, tanulás másként 12 éves kortól kamaszoknak!
3 nap – napközis tábor az újév kezdetén
Mit fejlesztünk?
tanulási módszerek fejlesztése, technikák elsajátítása
figyelem és a fókuszálás fejlesztése mozgásos feladatokkal, játékokkal (Sportmanji, homloklebeny terápiás feladatok)
együttműködés, problémamegoldás és társas kommunikáció fejlesztése játékosan a tapasztalati tanulás élményén keresztül
önismereti és önbizalom fejlesztés játékos feladatokkal, pszichológiai kérdőívekkel, tesztekkel
stresszkezelési technikák – dolgozatok, felelések, vizsgahelyzetek, a felvételi hajrá kezelésére
sportmentál tréning – versenykihívások kezelése
Milyen módszerekkel dolgozunk?
élmény alapú foglalkozások, élménypedagógiai módszerek, tréning gyakorlatok
Sportmanji – mozgás alapú figyelem és fókuszfejlesztés
kooperációs technikák
homloklebeny terápiás technikák
sportmentál tréneri technikák – stresszkezeléses módszerek
légzőgyakorlatok
DISC személyiség meghatározás
Mire számíts?
képzett szakemberekre, akik szívesen foglalkoznak gyerekekkel, kamaszokkal
sok játékra, nevetésre, miközben észrevétlenül tanulunk magunkról, egymásról, a környezetről
sok mozgás, beszélgetés, ami segíti a kapcsolódásokat, ráhangolódást az iskolai menetrendre
kellemes színes belső és külső környezet
jó megközelíthetőség, biztonság
A napirend:
8:30-ig érkezés
8:30 – 9:00 – ráhangolódó, energetizáló játékok
9:00 – 12:00 – két foglalkozás, közben szünettel és játékkal
12:00 – 13:00 – ebédidő, szieszta
13:00 – 14:00 – film, társasjáték, beszélgetés
14:00 – 15:30 – tematikus foglalkozás
15:30 – 16:30 – levezetés, alkotás, zárókör
Szakmai csapatunk:
Sólyom Brigitta, pszichopedagógus, alapozó terapeuta, homloklebenyterapeuta, a Csodakapu Közhasznú Alapítvány vezetője
Tibenszky Móni Lisa, sport mentáltréner, life coach, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője
Vargacz Alexandra, sportrekreációs szakember, tréner, a Bátor Tábor élményterápiás trénere, a Felelős Szülő Iskolája ügyvezetője
A munkánkat természetesen több animátor is segíteni fogja, akik a Felelős Szülők Iskolája csapatába tartoznak.
A tábor maximális létszáma: 30 fő
A tábor időpontja: 2025. január 2-4., csütörtöktől szombatig, minden nap 8:30 - 16:30 között
A tábor helyszíne: Budapest, XIII. kerület - Csodakapu Komplex Fejlesztőház (1139 Budapest, Tahi utca 70/b.)
A tábor díja a következőket tartalmazza:
3 nap foglalkozást, állandó gyümölcs és víz ellátást, meleg ebédet és nassolni valókat, az összes foglalkozáson való részvétel lehetőségét és a kellékeket, eszközöket, valamint a Sportmanji alkalmazás 1 hetes ingyenes használati lehetőségét
JELENTKEZÉS MENETE, RÉSZVÉTELI ÉS FIZETÉSI PARAMÉTEREK:
A jelentkezés első lépése az alábbi jelentkezési űrlap kitöltése:
bit.ly/4fWyI8A
A jelentkezés akkor válik véglegessé, ha az I. részlet (25.000 Ft) kifizetésre kerül az alábbi oldalon:
https://sf.felelosszulokiskolaja.hu/t/r/3-napos-teli-skill-camp-kamaszoknak-ujratoltve-a-sulikezdesre
A második részletet (30.000 Ft), a tábor első napján készpénzben kérjük rendezni.
Lemondási, visszatérítési feltételek:
Lemondásra, visszatérítésre december 31-ig van mód, kizárólag orvosi igazolással. Ezt követően, a már befizetett összegre nem vállalunk visszatérítési garanciát.
A szervezők fenntartják a jogot, hogy amennyiben úgy ítélik meg a jelentkezési lap adatai alapján, hogy a táborozó gyerek pszichés vagy testi betegsége nem integrálható, nincs kompetenciájuk a kezelésére, akkor a Szülővel egyeztetve visszautasíthatják a jelentkezést, természetesen ez esetben a befizetett összeget visszautaljuk.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Csodakapu Közhasznú Alapítvány, Tahi utca 76, Budapest 1139, Magyarország,Budapest, Hungary