Advertisement
A város új hangversenyzongorájának avató ünnepsége.A vállalkozók támogatásából illetve önkormányzati finanszírozásból, 54,5 millió forintért megvásárolt új Bösendorferen Érdi Tamás zongoraművész ad koncertet, amelyen Liszt Ferenc és Frédéric Chopin művei hangzanak majd el. Az esten közreműködik még Punka Dóra a Ferencsik János Zeneiskola növendéke.
A Bécsújhelyen, a közel 200 éves múltra visszatekintő, híres Bösendorfer-manufaktúrában gyártott hangszert a zongorák Rolls-Royce-ának tartják. A Bösendorferek kitűnő koncert zongorák, mert nem csak nemesen csengő basszushangjaikról, de strapabírásukról is ismertek, olyannyira, hogy a leírások szerint még maga Liszt Ferenc sem tudta tönkretenni őket, pedig híres volt a hangszereket nem kímélő, vad és szenvedélyes zongorajátékáról.
A Balatonfüredre kerülő Bösendorfer Vienna Concert 280-as koncertzongora hét éven át készült, kizárólag kézi munkával. A hangszer alapja a vörösfenyő, amelyet a négy évszak, a nap, a szél és a széles hőmérsékleti különbségek edzik és teszik végül alkalmassá a rezonálásra. Az új hangszert a gyártó szállította Balatonfüredre.
Régi vágya volt a városnak, hogy legyen egy nemzetközi szintű versenyzongorája, amelyen bármelyik művész szívesen zenél. Egy ilyen hangszer mindig hosszú távú befektetés, hiszen akár száz év múlva is lehet rajta játszani.
Az estre ingyenes a belépés, de bárki adhat még támogatást a hangszerhez.
Advertisement
Event Venue & Nearby Stays
Balatonfüred Kongresszusi Központ, Schiphol Airport Amsterdam, Huray utca, Balatonfüred 8230, Magyarország,Balatonfüred, Siofok, Hungary