Advertisement
No, halljátok-e, kicsik és nagyok, apraja-nagyja! 🌷🐰A lakiteleki Magyar Vándor-Ló Hagyományőrző Egyesület immár X. alkalommal kerekíti ki a húsvét örömét, és megrendezi a vidám, zenés-táncos Húsvéti Sokadalmat! 🐣
Húsvét vasárnap délután gyertek el Lakitelek szívébe, a Bacchus Borozó udvarába, a vasútállomás mellé – ott lesz ám az igazi forgatag!
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere:
🥚 tojáskeresés,
🐇 nyúlfuttatás és nyúlszépségverseny,
🐓 kakaslövés,
🎯 karikadobás,
🐴 lovaskocsikázás – hadd csilingeljen a kacagás!
Színpadra perdülnek a helyi és környékbeli néptáncosok, érkezik Aracs Eszter mesevilága, jönnek a hollókői népi játékok, s a jókedvet fokozza a Tintaló Társulás is!
A talpalávalót húzza a Csipkefa Zenekar és a Hegedűs Együttes – lesz táncház, csujogatás, vidámság! 🎻💃
A legkisebbeket játszósarok várja, a nagyobbakat kirakodóvásár és kézműveskedés a CSAK csoport jóvoltából. A vásári forgatagban ott sorakoznak a helyi kistermelők és kézművesek portékái is – igazi kincsekre lelhet, ki arra jár! 🧺🧵
S természetesen nem maradhat el a hagyományos locsolkodás sem! 💦🌸
A programok ingyenesek, a lovaskocsikázás támogatói jeggyel vehető igénybe.
Gyertek hát, hozzátok a családot, barátot, szomszédot is – hadd legyen ez a húsvét igazán emlékezetes! 🐣🌷
Szeretettel várunk minden jókedvű vándort! 🤠💕
Advertisement
Event Venue
Bacchus borozó Lakitelek, Széchenyi körút 64, Lakitelek 6065, Magyarország, Kecskemet, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.









