Wynton Marsalis || A jazz nagy egyéniségei #11

Tue Dec 10 2024 at 08:00 pm to 09:30 pm UTC+02:00

Magyar Zene Háza | Budapest

Magyar Zene H\u00e1za
Publisher/HostMagyar Zene Háza
Wynton Marsalis || A jazz nagy egy\u00e9nis\u00e9gei #11
Advertisement
◖ A jazz nagy egyéniségei #11 – Wynton Marsalis ◗
Látványosabb pályakezdést aligha jegyeztek fel az utóbbi évtizedek jazztörténetében. Az 1961-es születésű New Orleans-i trombitást 19 éves korában a nagy felfedező, Art Blakey együttesében ismerte meg a jazzvilág, de egy évre rá már Herbie Hancock kvartettjében bizonyította rendkívüli képességeit.
A CBS 1982-ben jelentette meg első nagylemezét, amit azóta rendre újabbak követnek. A Down Beat magazin olvasói a bemutatkozó albumot az év lemezének választották, a kritikusok és a jazzkedvelők egybehangzó véleménye szerint ő lett a trombita új királya, az első muzsikus, aki a klasszikus és a jazz kategóriában is elnyerte a Grammy-díjat.
Marsalis pályáját kezdettől fogva megkülönböztetett publicitás kísérte, aminek hozzá járult az akusztikus jazz reneszánszához. A kritikusok véleménye két szélsőség között oszlott meg: egyesek kiemelkedő muzsikusnak tartották, mások Miles Davis 1960-as évekbeli zenéjét hallották vissza felvételeiből. Akárhogy is, a trombitás idővel az amerikai jazzélet meghatározó tényezőjévé vált, a Jazz at Lincoln Center művészeti igazgatójaként fontos szerepet játszik a jazzhagyományok ápolásában.
Turi Gábor Jazz Szabadegyeteme a jazz nagy egyéniségeit bemutató sorozatban Wynton Marsalis szerteágazó tevékenységével ismerteti meg az érdeklődőket.
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Popkulturális klubkönyvtár
📅 Időpont: 2024. december 10. 19:00
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/a-jazz-nagy-egyenisegei-11-wyntos-marsalis
Teltházas koncerteknél azt javasoljuk, hogy nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén. Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak az események beszélgetésében. Ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot, ahonnan a vásárolt jegyetek biztosan megérkezik!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
Advertisement

Event Venue & Nearby Stays

Magyar Zene Háza, Olof Palme sétány 3, Budapest 1146, Magyarország,Budapest, Hungary

Tickets

Sharing is Caring:

More Events in Budapest

M\u00fcpa Filmklub \/\/ Richly Zsolt: H\u00e1ry J\u00e1nos (1983)
Mon Dec 09 2024 at 08:00 pm Müpa Filmklub // Richly Zsolt: Háry János (1983)

Müpa Budapest

Nikolai Lugansky zongoraestje
Mon Dec 09 2024 at 08:30 pm Nikolai Lugansky zongoraestje

Zeneakadémia / Liszt Academy

Ny\u00edlt Nap | ELTE TTK
Tue Dec 10 2024 at 10:00 am Nyílt Nap | ELTE TTK

ELTE Természettudományi Kar

Pellet Sebesty\u00e9n zongoraestje
Tue Dec 10 2024 at 05:30 pm Pellet Sebestyén zongoraestje

Pesti Vigadó

Testament @ Barba Negra in Budapest
Tue Dec 10 2024 at 06:00 pm Testament @ Barba Negra in Budapest

Barba Negra

SZTERE\u00d3 \/\/ Co Lee
Tue Dec 10 2024 at 07:30 pm SZTEREÓ // Co Lee

Hársfa utca 25, Budapest, Hungary

LAKVAR
Tue Dec 10 2024 at 09:00 pm LAKVAR

Müpa Budapest

MAO Legend\u00e1s Albumok | Herbie Hancock: V.S.O.P. Live Under The Sky
Tue Dec 10 2024 at 09:00 pm MAO Legendás Albumok | Herbie Hancock: V.S.O.P. Live Under The Sky

Opus Jazz Club

Albus- Lost Resonance EP bemutat\u00f3
Tue Dec 10 2024 at 09:00 pm Albus- Lost Resonance EP bemutató

Budapest Jazz Club

\u201eMegt\u00f6rt\u00e9nt esem\u00e9nyek alapj\u00e1n\u201d \u2013 vezet\u0151i neh\u00e9z helyzetek \u2013 Esetfeldolgoz\u00e1sok - D\u00cdJMENTES
Wed Dec 11 2024 at 10:00 am „Megtörtént események alapján” – vezetői nehéz helyzetek – Esetfeldolgozások - DÍJMENTES

Bajcsy-Zsilinszky út 22, Budapest 1051, Magyarország

Az anya is ember (m\u0171helysorozat any\u00e1knak 3. r\u00e9sz)
Wed Dec 11 2024 at 06:30 pm Az anya is ember (műhelysorozat anyáknak 3. rész)

Anyahajó anyaközpont (1098 Bp., Toronyház u. 3/b)

Gin k\u00f3stol\u00f3 \u00e9s tr\u00fcffel k\u00e9sz\u00edt\u0151 workshop
Wed Dec 11 2024 at 07:00 pm Gin kóstoló és trüffel készítő workshop

GinTasting.hu

Budapest is Happening!

Never miss your favorite happenings again!

Explore Budapest Events