Advertisement
A FORRÁS az a hely, ahonnan jöttünk és ahová tudatosan vagy tudattalanul, de mindannyian visszavágyunk. Mert még emlékszünk, mert pillanatokra fel-fel sejlik az az állapot, ahol eloszlik a félelem és az elme gyártotta, múlt vagy jövőbeli történeteket a bizonyosság és az elégedettség veszi át. Mai korunk legnagyobb illúziója, hogy kívül határozza meg az ide vezető utat.Mert a valóság az, hogy a tartós lelki békét nem adhatjuk ki a kezünkből és nem bízhatjuk a véletlenre. Tehát felelősséget kell vállalnunk érte, mert csakis magunk tudjuk megteremteni a megváltozott hozzáállásunkkal, szokásainkkal, az ítéletmentességgel, és az egyre mélyülő önismeretünkkel, amivel egyenes arányban növekszik önmagunk feltétel nélküli elfogadása és szeretete is.
A természet közelsége és egymás jelenléte önmagában olyan közeget teremt, amelybe jó megérkezni, megpihenni, elengedni és engedni, hogy a zajos elme aggodalmait és szorongásait fokozatosan a hála és a derű minőségei vegyék át.
Erre hívlak nagy szeretettel! 💜
A program a következő:
CSÜTÖRTÖK:
17:00 🚗Érkezés és elhelyezkedés a szobákban
18:00 🥗Könnyű vacsora
19:00-21:00 🌸Tábor nyitó szertartás: Közösségépítő játékok, Mandala jóga, Mantra éneklés és Szándék behívás.
PÉNTEK:
6:30-8:45☯️ Integrált Hatha jóga. Téma: Egyensúly a jógamatracon, egyensúly az Életben.
9:00 🍇Reggeli
10:30-13:30 🌅Kirándulás a Balaton partra
14:00 🥘Ebéd
15:45-17:45 🍃Akash Trataka gyakorlat és Jógafilozófia a fűben.🤸♀️Játékos, eszközös gyakorlás.
18:00 🥗Könnyű vacsora
19:30-20:45 🌙Gyertyafényes, zenés Yin jóga és Mantrameditáció a jurtában.
SZOMBAT:
6:30-8:45🌀Integrált Vinyasa Flow jóga. Téma: Életbátorság.
9:00 🥑Reggeli
10:30-13:30🌳Jógikus séta a Töreki természetvédelmi tanösvényen. 🐦⬛A Töreki-tavak madárvilágának felfedezése.
14:00 🍲Ebéd
15:45-17:45👩🦰Bevezetés az Arc jógába, átmozgatás és 🕉️Tradicionális Jóga Nidra.
18:00🥗Könnyű vacsora
19:30-20:45 🌙Gyertyafényes mozgásmeditáció a jurtában.
VASÁRNAP:
6:30-8:45 🌼Integrált jóga gyakorlás és tábor záró ceremónia.Téma: Hála.🙏
9:00 🍒Reggeli
10:00 Hazaút/strandolás⛱
⏰IDŐPONT: 2026. július 16-19 (csütörtök 17 órától vasárnap 10 óráig)
🏡HELYSZÍN: Lélek-Tér, 8611 Siófok, Töreki u. 62.
https://www.facebook.com/profile.php?id=61552161514855
🛏️SZÁLLÁS: Elheylezkedés 2-3-4 különálló ágyas szobákban.
💲TÁBOR RÉSZVÉTELI DÍJA:
Early bird: 115 000 Ft (2026. május 10-ig való bejelentkezéskor)
Normál ár: 125.000 Ft
Az ár tartalmazza a szállást 3 éjszakára, a 8db vegetáriánus étkezést, a tanítás és a programszervezés díját.
✅FOGLALÓ: 40 000Ft (amellyel biztosítod a helyedet). Lemondás esetén a foglaló 50%-a felhasználható a következő jóga bérletedre.
Maximális létszám: 12 fő
A fizetés részleteit emailben küldöm a bejelentkezés után.
👉BEJELENTKEZÉS: itt messenger üzenetben vagy emailben az [email protected] email címen. A foglaló kifizetésével válik véglegessé.
Bővebb infó rólam: www.elnijoga.hu
További kérdések esetén fordulj hozzám bizalommal. 🙂
Nagy szeretettel várlak!
Namasté🙏🏼
Viki
Advertisement
Event Venue
Lélek-Tér Siófok Töreki, Töreki utca 62, Siófok 8600, Magyarország, Siofok, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.





