Advertisement
A kiállítás záróeseményén 19:15-től a művész tart tárlatvezetést.Minden kiállításon látható munka egy 2013 óta épülő műcsoport része, melyeket Véletlen struktúrák alcímmel szoktam jelezni. Két további csoportra is oszthatók: kidomborodó, összegyűrődő, vonalhálót ábrázoló képekre, valamint egy téglalapot modulként használó, annak átlóival variáló, háromszög és rombusz formákat megjelenítő képekre. Formailag látszólag eltérnek, de fókuszuk teljesen azonos.
A címválasztás összetett asszociációk eredménye.
A hálók, melyek a munkáimat teremtik és tagolják, számomra az érzékelés kézenfekvő metaforái. A háló eszköz a külvilág befogására, ugyanakkor a test kiterjesztésének és meghosszabbításának ősképe a ruhától az űrhajóig.
A kő szintén asszociatív. Az átlókkal operáló, háromszög alakzatokat mutató képekre úgy vonatkozik, hogy ezek a munkák részben kötött kvázi mozgásukkal és gazdag variációs lehetőségeikkel a kb. 252 millió évvel ezelőtt kipusztult trilobiták (háromkaréjú ősrákok) megjelenését, feltételezett mozgását juttatta eszembe már az első ilyen darabtól fogva. A hangsúlyosabban hálóként megjelenő képeknél viszont a kő nem az eltűnt vagy lappangó élet sejtelme, hanem fájdalmasan konkrét, hiszen ezeknél a vászonszövet betakart magja beton.
Varga Bertalan, 2025
A kiállítás megvalósulását az NKA támogatta.
Advertisement
Event Venue
Táncsics Mihály utca 17., Budapest, Hungary, 1014
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.








![Wyatt E. [BE] @Szimpla](https://cdn-ip.allevents.in/s/rs:fill:500:250/g:sm/sh:100/aHR0cHM6Ly9jZG4tYXouYWxsZXZlbnRzLmluL2V2ZW50czgvYmFubmVycy9jOWQzODRiOTZiODBkNWQ0MmJmMjc1YTBiOTE2NGE0NmY5NGQxZGZkYjUxMTUwNmMyMGU2MjYwMDg3MjgyMTViLXJpbWctdzEyMDAtaDYyOC1kYzkwOTM4Yy1nbWlyP3Y9MTc3NzIyMDYzMw.avif)


