Advertisement
Szőke Szabolcs - gadulka, array mbira, sarangiSzalai Péter - cajon, cajonito, kalimba, basszus-kalimba, frame drum, aquaphone, ütőhangszerek
Váczi Dániel - szopranino- és altszaxofon, glissotar, kalimba, aquaphone
Rohmann Ditta – cselló
Az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó, különleges hangszer-összeállítású Trió Squelini zenészei különböző felállásokban évek óta muzsikálnak együtt, és számtalan lemezen szerepeltek már közösen.
A trió szívesen hív egy-egy koncertjére vendéget is, így műsoruk minden alkalommal más-más árnyalatokban tárul elénk, akárcsak Monet híres sorozata a Roueni katedrálisról.
Ezúttal a kitűnő csellista, Rohmann Ditta lesz az egyik vendégük, aki már a formáció 2016-ban megjelent, Furioso című lemezén is közreműködött.
A zenekarvezető Szőke Szabolcs egyike a modern polihisztoroknak, nála a különböző művészeti platformok mindig is szintézisben működtek, ahogy a zenében is műfajok párbeszédét hozza létre:
a Tin Tin Quartetben, az Ektar Szőke Quartetben vagy a Trio Squeliniben is a jazz, a Balkán, India és Nyugat-Afrika zenei unióját teremti meg társaival.
Váczi Dánielt láthattátok nálunk a Decolozie Your Mind Society tagjaként és a Ektar zenekarban zseniális, maga fejlesztette glissotar hangszerén játszani, a magyar zenei élet egyik nagyon izgalmas és sokoldalú zenésze.
Szalai Péter a Calcutta trió és a Makám alapítói közé tartozik, nem mellesleg korunk egyik legkiválóbb, európai születésű tablázenésze.
Rohmann Ditta játéka szuggesztív, virtuóz és érzékeny, mindegy, mit játszik. Persze számára Bach a levegő, vele beletekinthet a végtelenbe, de Kodály Zoltán és Ligeti György szólószonátái mellett például Eötvös Péter és Kurtág György műveit is játssza.
Körbejátszani a művészetet – olykor nemcsak zenével, hanem szóval is. Nem is kell azon csodálkozni, hogy újabban színész is egy kortárs magyar drámában.
Jegyek 3500,- forintos áron kaphatók a helyszínen, elővételben a Barátok boltjában (Székesfehérvár, Lakatos utca 7.), a Barátok kávézó és teázóban (Székesfehérvár, Városház tér 4.), vagy online.
Advertisement
Event Venue
Városház tér 4., Székesfehérvár, Hungary, 8000, Városház tér 4, Székesfehérvár 8000, Magyarország, Szekesfehervar, Hungary
Tickets
Concerts, fests, parties, meetups - all the happenings, one place.






